Vigasz
Szellővel szálltam
Hozzámért egy békés szellő,
hízelkedett, cirógatott -
szétfútta pár hajszálamat
lehengerelt, nyugtot adott.
Modorának kedvessége
vidítólag hűlt arcomon -
láttam magam véle szállni
derűsnarancs hűs alkonyon.
Vendégként az ég felé vitt
mutogatta háztájékát -
elámulva szám tátottam
csodáltam a sok játékát.
Csilingelő jég-pengetőt
mitől levél fent rezeghet -
majd hódarák subájából
fagykardigánt kötve reszket.
Meglestem egy nyári fotót
amin napfényt lebirkózta -
bár zivatar könnyeitől...
fénykép sarka elmosódva.
Sokáig nem maradhattam
felkapott és hazahozott -
búcsúzóul a fülembe...
széldalt fújva lopakodott.
(2013.08.17. - módosított)
Ostorok
Őriznek talán Nagykönyvet az Égben
mit ázalogni hagytak Sors vizében -
mivel is nyithat a szavaknak sora?
mint hogy halálunk az élet ostora.
Mert értelmetlen volna a létezés
ha örökünk csak az lenne, mi mesés -
ha nem ismerhetnénk a fájdalmakat
és kerülne mindaz, mi tartalmat ad.
Küzdelmek között emberré válhatunk
anélkül csak az unalmast várhatjuk -
mert elalszik a lélek a testekben
kómában leng, vegetálva fejletlen.
Szükség van nehézségre és bajokra
kellhet néhány veszteség a napokba -
csupán a jóság hízelgő tudomány...
tévedve ballag a kanyargók során.
Elenyészhet az érték a szépségben
ha nem lehetne a csúnyaság résen -
ha örökkön a ragyogást habzsoljuk
az émelygés életeken hajszol túl.
Illik becsülni a nemest, s Igazat!
enyelegnek velünk torzult hamisak-
viszonyítás híján csalhat a tükör
mocskossá vál' a tehetetlen dühtől.
Valamit azért még néha nem értek...
betűkben izzók a Mennyi Szentségek -
haldoklónak ígér megváltást szavad
bocsánatod nyújt túlvilágra javat.
De szétnézve a világban, sír szívem
önző pusztítást szemlélek szelíden -
harcolnak népek hatalomért, földért
ők is megkapják majd ugyanazon bért?
Őriznek talán Nagykönyvet az Égben
ázott lapok úsznak a Sors vizében -
mivel is zárhat a szavaknak sora?
mint hogy életünk a halál ostora.
(2013. június - módosított
Oltalom
Jó nézni, mikor olvasol -
közben a szád szélén
egy-egy mosoly dacol.
Jó nézni, amikor eszel -
minden falat kenyér
rólad morzsát versel.
Jó nézni, amikor sétálsz -
repedt lelkem félénk
lépted nyomán méláz.
Jó nézni, amikor nevetsz -
zengőn játszik ajkad
mivel hozzád szegez.
Jó nézni, amikor alszol -
szemed csukva várja
amit szívem rajzol.
Jó nézni, amikor beszélsz -
édes fűszer szavad
engem főzve becéz.
Jó nézni, amikor szeretsz -
összes régi rosszat
csókod sutba helyez.
Jó nézni, mikor szomjazol -
velem oltod szomjad
...lágy oltalom karol.
(módosított)
Harcos hőség
E harcos hőségben vétek lenne írni...
megromlik a fejben az érett gondolat -
javaslom, ásd el a rettegett gondokat
míg azt izzó agyad heve meg nem sínyli.
Gondolj magadnak hideg patak-hullámot
miben áztatod lábad, míg égre merengsz -
felhőnyoszolyának kitárt karral jelezz:
küldjön tüstént feléd hűvös eső álmot.
Avagy fürödj fürgén egy lomb-medencében
öltsd fel testedre a ligetek köpenyét -
ne nézd, ha néhol a szabályok köre vét
és füledbe akad pár nyeszlett emlékem.
Rázd le türelmesen, már én sem ismerem
tőlem függetlenül került biztos oda -
ebben a melegben, mi egy gőzmosoda...
figyeli a csoda, hogy kiből mi terem.
(2013.07.07.)
Hőség
(dirib-darabok Itáliából 3.)
Hólyagosra perzsel fel Napunk ereje
fájlalón nyöszörgi sóhajtását a Föld -
nem leli árnyékát, az élet fakó zöld
tűzplédet terít rá dél szikár tenyere.
Néma nesszel szuszog rezzenetlen vidék
odvába húzódik csendben a zümmögés -
ameddig ellátni, forróság fütyörész
tikkadt mező lesi, vajon most mit igyék.
Estfelé szomjazón fárad el a hőség
kitombolta magát ismét túlságosan -
mértéktelen gőggel a sötétnek rohan
majd általveszi helyét éjpokla őrség.
(2013.08.09. - módosított)
Szarkaláb
Dombimádó hű Szarkaláb...
völgybe néző kék vadvirág -
válláról hull hajnalpalást
pőre testtel szép vad világ.
Száz szemével körbe tekint
mi újdonság született itt? -
ezer sugárt Nap szerte hint
apró sarjként benyelte mind.
Ím felnőtt és messzebbre lát
Zöld Gyep neki írt novellát -
méh-fiúról, ki odébb szállt
ám előbb még ejtett nektárt.
Édes szósszal szórta Mezőt...
nyálas csókja szűz szeretőd -
motyogta Zöld, s várta Esőt
hogy nagy legyen, előkelőbb.
Irigy most már virág lányra
ily magasnak sosem várta! -
kalákában mezsgyék sztárja
szerelmesen hajol Nyárba...
őrá pedig... tapos lába.
(2013.07.14.)
Hamis zsolozsma
Meghalnak a jók, elmennek a szépek
maradnak a rosszak, a suta fakók -
Világot siratunk, mert rágja féreg
sírra borulva kaparnánk ki lakót.
Add vissza, ó, add vissza ide, Élet!
zokogunk, míg markoljuk a rút rögöt -
miért, vajon miért épp őket kéred?
mi is halódunk, ha vérünk így ölöd.
Bűnhődünk amiatt, hogy nincsenek már
a csodáink voltak, húsunkból húsunk -
nekünk tartozol! felénk int a leltár
tagadj parancsot és mi beléd búvunk!
A megbízód hitvány, mocskos mészáros
alattomos, torz mélység, ahol lakik -
ott számolgat, mohó képe bűn-gyászos
vajh' hány lelket adtál neki tegnapig?
Ezt a mait, csak ezt ne vidd le oda!
egyebet se kérek, hagyd őt itt velem -
a végső sóhajom, mit zárok csókba, s
engedd ölelnem, ölelnem...ölelnem...
Módosított változat alább:
Virrasztó töprengések
Meghalnak a jók, elmennek a szépek,
napunk kiégett lesz, silány és fakó -
a koszorúk közt múltat rág a féreg,
mégsem ébred fel az alatta lakó.
Add vissza, ó, add vissza nekünk, Élet!
Könnyes záporral árasztjuk a rögöt.
Miért, jaj, miért éppen őket kéred?
Mi is halódunk, ha vérünk így ölöd.
Enyészet-mézes kenyeredből szegünk,
s hamar magadhoz édesíted sorsunk.
(Alkudni kéne.) Testünkből szellemünk
ne tűrd elszállni és akkor nem porlunk.
A megbízód rút, kegyetlen mészáros.
Zegzugos, dohos útvesztőkben lakik -
csontokból falaz, s nő a halálváros,
vajon hány lelket adtál át tegnapig?
Ezt a mait, csak ezt ne vidd le oda!
Keze jéghideg, hadd hevítse kezem.
Sóhaj-bimbóktól kékellik a csókja,
s ajkára fagyott az első szerelem.
.....
Irigyelt béke szelídült köréje.
Hófehér galamb tollászkodik keblén.
Szívemért verdes, nem búza, mi kéne...
nesze hát, kedves, repülj vele sebtén.
(2016. szeptember)
Hegyek illata
(dirib-darabok Itáliából 4.)
A kék Hegyek Parfümje belengi környékét
szívódik fel testbe és lélekbe egyaránt -
a Természet ajkán szótlan békéd idéznéd
ám az illatos levegőn vérszemre talált.
Früstökét bontogatva jön most el a Reggel
szálldigáló ködfoltot tol a völgy arcától -
sminktelen tekintettel párna mögül leskel
odébblök pár felhő-vánkost égnek sarkából.
Kiszabadul milljom Sugár, s örömmel táncol
csillan cseppjük falevélen, virágok szirmán -
most már minden verőfénnyel áldottan lángol
miként egy apró madár, mely tátog a sziklán.
(átdolgozás - augusztus)
A halhatatlan
hiányod úgy sikít lelkem mélyéről
mint rab-Nap, kit esőrács mögé tettek -
lajtorján hoználak le ég kékjéből
hogy szemed éhén ismét repülhessek
halandó vagyok, taníták Istenek...
vajon kell-e hinnem teljesen vakul? -
nyomodban járva a Végzet sistereg
és megkövült szívet szül cáfolatul
bársonyzsinór hullott ölembe éjjel
kúsztam fel hozzád tejsűrű felleggel -
gondoltam: szerelmem magához kérlel
de jaj! álom-karcom vetélt terhemmel
fejemben nyomatként rögzült vázlatom -
s halhatatlan lelked dalol vállamon
(átdolgozás - augusztus)
Sírunk
elhantoltál engem, amikor meghaltál
rámdobáltál súlyos, zokogó rögöket -
meztelen testemen vacogó köpönyeg
mely éber éjszakán álmaimmal paktál
örökül hagytad a virrasztó lelkedet
és érző szívednek minden dobbanását -
ajkamra alvadt csókod állandó nászát
mitől búcsúzónk óta vádlón reszketek
belémültetted szemed űzöttkék mélyét
izzó folyóként éget vérfalam bennem -
ha kihűlne, az élet itthagyna cserben
és csak fakult erek mutatnák éhségét
kezemhez kötötted elmúlásod tényét
jó erős csomókkal gubancoltad össze -
majd odaláncoltál koporsódhoz körbe
hogy amíg lélegzem, ne találjak békét
elhantoltál engem, amikor meghaltál
rámdobáltál koszos, zokogó rögöket -
bűnöd helyett áldás illet és köszönet
mert együtt éneklünk az utolsó dalnál
(2013.08.01. - módosított)
Nüansz
(fantasy)
Összebújnak lelkek egy éji álomban
mi Valóság által szigorúan szemlélt-
véletlenül találkoztak, idegenként
innen a nappalok világa távol van.
A fázós szellemek egymást melegítik
átlátszó anyaguk érintetlen, tartós -
és a sok sejtelmes gondolat sikamlós
puha szája egy pillanatra megnyílik.
Veszekedés nélkül hullámzanak ajkak
az idő nem mozog, itt bármi megeshet -
leperegnek filmek, halovány metszetek
amik külső szemlélőnek nem látszanak.
Figyelmesen érzik a szomszéduk sorsát
a látás és hallás eszköze elveszett -
szüksége tovaleng, semmi sem tervezett
minden fő szabadon olvas közös kottát.
Bizony jó velük, de szólít az ébredés
harmatos hangja búg, várom elém jöjjön -
hirtelen leválok, nincs hová elszöknöm
csak Valóba vissza...mi vaksi fényezés.
(2013.június-július)
Szenvedélyfürdő
Szitakötőket kergettünk egész délután
kertünk fűtengerében ébredett kacajunk -
fénysugarak szerettek a bőrünkbe buján...
míg mi új világ felé lengettük kalapunk.
Fejünkben fellocsoltuk a Holnap Angyalát
hófehér karjaival nagyokat nyújtózott -
megrázta élénken bozontos aranyhaját...
majd szeleburdi varázslatokba húzódott.
Gyerekként visongott meztelenül a lelkünk
mi lágy permetet kapott érzelemzuhanyból -
és lemosódott végre reménytelen testünk...
ezen érzéki, pajzán, tisztító tus-habtól.
(2012.05.31.- átírva 2013. július)
Ég/j Veled!
Hatnapos ártalom szárad arcomon
várva az én uram, búmat markolom -
lépve a kéj elé, úgy fest, mást szeret
jól tapad éjszalag, fényem ég veled!
Színtelen ízedet szűrte vérerem
pír borul arcra, már éget rémesen -
víz, ami dől felém, szégyen zápora
pernye, mi megmaradt, gőze záloga.
(2013.07.27.)
Mint pihét
(Uramhoz)
Mikor kezedbe fogod a végső dobbanást...
mit belesóhajt szívem fáradtan testedbe -
halk muzsika zengje e kímélő tompa nászt
mely rálátást ad nekem a sápadt kertekre.
Mikor elaltatod majd lelkem dúlt zajlását
hogy békében pihenjen a fényes égben fenn -
bízom, száz pacsirta zenés röpte dajkál át
segítve nyugalomra lelnem a kék mennyben.
Mikor csókoddal téped szét létem fonalát
mélyen oltva belém a túlvilág friss ízét -
borítson csillag-ködmönt a végzet odaát
cafrangos énemre és fújjon el, mint pihét.
(átdolgozás)
Szájalda
(Nyári zápor)
Megeredt a felleg nyelve
mondja-mondja, egyre-egyre
felesel a napsugárral -
mi meg ázunk sudár vállal.
Szájal vele reggel-este
ha kandikál peckes teste
egyből takarja hasával -
zápor szava bókkal lábal.
Csilingel csepp énekelve:
megmos Téged éhem terhe...
éget majd a ruhád lánggal -
fénylik éked vizem által.
Ingtelen büszkeség
Ugyan mi bírhat még?
hogyha nem írhatnék -
füttyögne tán mögém
szó, az utca kövén.
De mit érnék azzal?
egy más emberaggyal -
nem enyém szavakkal
kidobott garassal...
Fel sem venném talán
pihenjen ott, sarán -
lobogjon érte lány
kanóctalan gyertyán.
Szedegessék gyűjtők
vagy jószemű hüllők -
kezdők és sorsküzdők
nekik mosolyt küldök.
Néha jobb a csendben
ha szóm alig cseppen -
mint onnan elcsenjem
hol reppen bővebben.
Ugyan mi hívhat még?
hogyha nem írhatnék -
bennem lesz üresség
ingtelen büszkeség.
(2013.06.29.)
Ég Veled!
Hatnapos ártalom szárad arcomon
várva az én uram, búmat markolom -
lépve a kéj elé, úgy fest, mást szeret
rámtapad éjszalag, fényem ég veled!
(2013.07.16.- csak egy gondolat, játék...talán lesz folytatás)
Idill
Hosszúhajú csend kullog a vidéken
néha-néha ráz egyet az üstökén -
ilyenkor felrebbennek a madarak
aztán nyugalom evez röptük ködén.
Erdő közepén szivárványtisztás ül
temérdek sokszín vadvirág ölében -
nevüket sorolni vállalkozzon más
minket megigézett e fennkölt éden.
Bódítón varázsos illat-részegség
miben szűnik a valóság fájdalma -
feledtet velünk korhadt-avas időt
melynek terhét a jelenkor vállalta.
Cirógat a pázsit ifjonc testével
zsenge a fű, érezni a születést -
s a természet tenyerünkbe belenő
míg aléltan nézegetjük küzdelmét.
(2013.06.16.)
Nyár otthona
Zöld-gúnyában vígan henceg Nyári táj
serény színű otthonkában hálni jár -
ruhájától álmában sem válik meg...
éji szellők tánca között ágyig leng.
Gondos sötét paplant hoz az Éjszaka
enyhét issza kegyelt-kedvenc évszaka -
őt szereti mind közül a legjobban...
ha érkezik, kormos teste fellobban.
Lombok között madárfészket takargat
csúnyán nézi azt, ki nekik zavarhat -
úgy simítja, vigyázza e pár tojást...
piktorecset nem különbül zár vonást.
Héjat repeszt Élet most már hamarost
jön a Hajnal, álmost mutat, haragost -
mosoly-rózsák kikelnek nyers nyomában
Napért szalad (ismerjük)...zabolátlan.
Mutatja, hogy merre süssön be inkább
hol picinyek gyenge jele legtisztább -
"csirip-csirip" köszöngetnek kifelé...
megjöttünk mi, lehessünk itt védetté.
Zöld-gúnyában henceg megint Nyári táj
ám zsebében gyarapszik, ki hálni jár -
gyűjtöget hát szorgosan és nem henyél
éjjel-nappal mindenkinek lesz fedél.
(2013.06.25.)
A Sehol utcáin
Kérdőjelek feszülnek mellettem
kérdőjellel van torkig a világ -
nem engednek okosabbá lennem...
úgy maradok, mint butuska libák.
Válasz nélkül hagyják kérdéseim
nyomják a hátamat, dőlnek nekem -
visszahúzzák a vért lábam erein
fájdalmam tőlük gyéren heverem.
Pedig számos válasz a Sehol van
ott nem hasztalan a kutakodás -
abban az államban halad hosszan
a felelet, nincs vétó, szabotázs.
Legalább egy éjszakát kaphatnék
hogy átfussak termékeny utcáin -
lenne nékem eldugottan hajlék...
honnan lesném kivágott szó-fáim.
Mert felesleges tudásvágy munkál
amire szükségem sincs, meddőn nő -
préseli fejem, kíváncsin fundál...
míg akad agyam és szám füstölgő.
(2013.06.28.)
Mohó Éjjel
Ágyat vetett az Este, neki lét a látszat
lepedőjét áthúzta félhomály szőnyeggel -
felállított köréje csillagokbul sátrat, s
homlokon csókolta a Holdat, kit hőn kedvel.
Majd, miután pedánsan elrendezte dolgát
ledőlt fáradtan e csillogó nyoszolyára -
félálomban még érezte az Éjjel szomját
amint a sötétségből mohón kortyol szája.
(2013.07.07.- átirat)
Mezítelen talpakkal
Hajnaltájban harmatárban patyognak a gyermeklábak
hűvös-nedvű fű csikland a szelesen-csupasz talpamon -
koránkelő, szorgos vakondlányok máris kertet ásnak
hogy rendre kandikálhasson ki párjuk a vakablakon.
Búzatáblák végtelen tenger-szeme nyílik ma sarkig…
odébb kombájnok készülnek útra a derengő nappal -
ásítozón szunyókálnak még és kedvük is hanyatlik
olaj-früstökre várakoznak, berozsdásult ős-zajjal.
Nini! amott félénk őzgida sendereg a drapp tájon
szégyenlős kis alakja vonala kalásszal vegyül el -
s míg a lábon álló kenyér java virul a határon…
addig ő anyját szomorún keresve, kesergve fülel.
Aratásnak bágyadt füstje burkolja be a vidéket…
árva állatunk megriad, félre-ugrik, porba szökken -
madársereg égbe-tartva száz szárnyával hasít kéket
míg mezítláb, kócosan trappolok a reggeli csöndben.
(2013. június - átirat)
Vigasz
Mikor szürke felhők takarják napomat...
megelégszem azzal, ha öltözöm Széppel -
lelkem ágbogán madárcsicsergés fészkel
szívem ujjbegye remény-rózsát tapogat.
Kortyolom ilyenkor a dús folyó szagát
zajlik alattam nyers, vadsűrű erőkkel -
kínzó szomjára égkék csapból esőt nyel
vajon meddig iszik még e kedves barát?
Szívesen ücsörgöm a beton lépcsőkön...
habár egy ideje azt morcos víz lepte -
engem átverni mégsem tud nyirkos teste
árasztja felém idilljét, s nem tépődöm.
Mint zaklatott szerető, féltékenykedik
a száraz föld zöld ajkait kívánta meg -
de hőbörgése szalmaláng és gátnak megy
így szendén nyugodva tekerg a tengerig.
Mikor szürke felhők takarják napomat...
ott találsz a fáknál, virág belsejében -
szellővel lovag'lok nagy felleg-tehénen
én vagyok egy csepp, mi elönti gazodat.
(2013.06.13.)
