Leheletkönnyed lélekkönnyek
Mostoha mosolyok
Törékeny fény-testű, kicsike madárka,
milyen sorsod lehet a csecsemőházba'?
Törődnek ott veled? Eszel már eleget?
Sokáig húzódik, míg sebed beheged?
Számodra a család ismeretlen világ;
elhagyott az otthon, szétszaladtak cicák -
a kutyus sem ugat lenn a kertek alján...
emlékként kísérnek, múltjukat siratván.
Ugyan miről tehet egy ártatlan gyermek,
hogy csatát felette téves eszmék nyernek?
Lehet neked kocsid jogosítvány nélkül...
lehet lányod is, de észt nem adnak férjül.
Munkámból adódón sok hasonlót látok
és kívánom szívből: áldás szálljon rátok -
intézetben nevelt gyengécske palánták...
"szeretet" szavunkat szülétek gyalázzák.
Mégse törjek pálcát, legyek megértő nő;
én is anya vagyok, lélekkel fertőző, s -
oly örömmel adnám, átadnám a "kórom"...
nem álmodnál Te sem lelenc-takarókon.
(2015. december)
Lelkeken keresztül
egy másik égboltot látok
egy másik föld felett
egy másik arcom szeme
máshol már könnyezett
bábjából az új-mindenség
születni kényszerül
húst tép az élet foga
ínyén vér részegül
érzem azt, mi nincs előttem
ám bennem nagy kérdés
vedlett bőr takarón át
nyomaszt még a légzés
valahol, hol egyszer voltam
holnaptól nem leszek, s
enyves kezű múlt mögött
összesúgnak jelek...
"a lelkek törékenyek"
(2015. december)
Majd magamért
Zokogásban szülessek majd újra...
magzatvizem sírásomból nyeljem -
gégefőmben új hangom serkenjen,
s portestemet dallal koszorúzza.
Ölelésben szülessek majd újra...
karok között öröm-énem nyerjem -
sosem kelljen gondterhet cipelnem,
batyu-hátam miatt, hason csúszva.
.....
Ne hagyjatok akkor engem cserben,
mikor egyszer újjá kell születnem -
körém állva ragyogjon arcotok...
ekkortól majd magamért harcolok.
(2015. november)
Ég-fátyol, Hold-palást
(Erényért reményt)
Hallgat az Éjszaka, csukva a szája,
mert takarja titkát, mit kileshetnénk -
Ég-fátyol, Hold-palást...hiú a drága,
de tettben képtelen, bár mesélne még.
.....
Annyira szeretnénk hallani tőled
a régi regéket, a szét-szállt Időt.
A hajdani kardos, tettrekész nőket
és férfit, ki egykor a harcban kidőlt.
Kik védték hazájuk, házuk, családjuk,
és tudj'isten mit még, mert akadt elég.
Filmeken, képeken gyakorta láttuk,
olvastuk könyvekben, ez milyen derék.
Jó lenne pár napig járni a múltban,
szippantva századok hős-erő szagát -
középkor, újkor, most belétek bújtam;
lássuk, mit mutattok, rajtam is palást.
Képzelet-lovamon vágtázom éppen,
rút csata-mezőkön hőköl a csődör -
előttem-mellettem villogó fényben,
vöröslő karddal a hadtest elő-tör.
Jaj, oly sok a vér és oly sok a fájás!
Lelkembe sebeket vasmarok szaggat -
félek, soha nem lesz itt megbocsájtás;
mindezen bűnre vaj'h ki az, ki adhat?
És ki adott áldást bősz katonákra?
Ki volt, ki útjukon Istennel hatott?
Ily végzetes gaztett tavaszra, s nyárra,
korra, életre sem volt sosem nagyobb.
Mennék én tovább, de vége az éjnek,
hű lovam fáradtan, csapzottan baktat.
Eleget láttam már ahhoz, hogy kérjek
(reggel, ha ébred) a Sorstól szánalmat.
.....
Hallgat az Éjszaka, csukva a szája,
mert takarja titkát, mit kileshetnénk -
Fátyol és Palást, vér-ében rém-dráma.
S ad Sötét Számítónk...erényért reményt.
(átdolgozva: 2016. január)
Csintalan fénymanó
Lepattan a napsugár rólam -
még árnyékomon is átugrik;
duhaj, rafinált. Mellettem süt,
sosem rám. Óarany csákóban
nevetős szájú, rakoncátlan...
felhőn ugráló, őszt izzasztó,
apró manócskát figyelgetek -
igen, igen... az imént láttam.
És csalogattam, hívogattam,
kezem is magasba emeltem,
hogy talán majd ide ugrik, rá -
de elbújt egy arany fonatban. S
bukfencet vetett a fénynyaláb -
arcomra sóhajtott manószáj;
csókom dobtam a csintalannak,
remélem viszonzod, kis galád.
(2015. november)
A telihold ölében
Azt mondtad, hogy ezt a zenét
biztosan nem fogom kedvelni,
de tévedtél, mint ahogy egyéb
dologban velem kapcsolatban;
hiszen annyira akartam, hogy
közelebb legyek mindenhez,
amit szeretsz, ami megérint
téged, mert úgy gondoltam,
akkor engem is hamarabb
befogadsz.
Mégis nagyon messze voltunk
egymástól, de én erre csak sokára
jöttem rá, pedig akkor még mindig
kerestem a szépeket, a te szépeidet,
amivel örömet okozhatok, amitől
mosolyod engem felvirágoz. Látod,
milyen áttételes ez az egész?
Talán azért akartam a boldogságod,
hogy én boldogabb lehessek.
Azért kapcsoltam be a zenédet, hogy
kiszakítsalak belőle magamnak.
Hogy többet tudhasssak meg rólad és
bíztam abban, hogy ezt a csöppnyi
lélekdarabot a dallam hullámhosszán
magammal vihetem, magamnál
tarthatom.
És majd később, bármikor később
elővehetem, megcirógathatom,
s ettől ugyanazt a szenvedélyes
szerelmet érezhetem, mint akkor.
De ez nincs így. Kedvelt muzsikád
szól, mert tényleg jólesik hallanom;
emlék-cirádákat fest szívem köré
minden egyes hangjegye, miközben
keresem, állandóan keresem azt a
kicsiny lélekdarabot, amit kitéptem
azon a nyárajkú éjben ott, a telihold
asszonyi ölében.
(2016. január)
Magasan delel
Szívemre simul egy áldott, mély Érzés,
feszülten hallgatja ódon balladám -
s hangján beröppen lelkem ablakán...
az öröm-szellőből kitörő szélvész.
Odébb fújja a port, emlék meglebben,
döbbenten áll huzatban a gondolat -
lúdbőrét vedli a fázós csontozat....
boldogság-pirulám köztük elrejtem.
Érfalak hevén gyógyszerem terelem,
a kéjkapszulák oldódnak vérembe' -
és törlik a matt színeket fényesre;
hétágra süt már bennem a szerelem.
(újragondolva: 2016. január)
Senkit se
Gyilkos az Isten,
gyilkosban hittem -
megölte álmom...
Senkit se áldjon.
patakzó vérben
fürdik a holnap
hideg ráz éppen
nézem a holdat
reszket az éjjel
jajgat az óra...
fröccsen sötéttel
agyam padlóra
üveg-tekintet
bámul mellettem
pillád legyintett
hulla-meredten
átkozott este
átkozott reggel
átkozott leste
önkívülettel...
döglött a madár
halott az ember
hallgat a szamár
bolond a mester
Gyilkos az Isten.
Gyilkosban hittem.
Megölte álmom.
Senkit se áldjon.
(2015. november közepén)
Karmazsinban
Karmazsin-kabátban lángol az ég alja...
felhevült mennyország Őszömet akarja.
"Várjál ezzel, kérlek, akadt némi dolgom,
feladatot szabtak; idő kell, még oldom."
Nem múlhat el addig, míg pírjai vannak,
amíg hajnalokból adományt fakaszthat -
ezüsthajat, lámpást és kevés szerelmet,
hajlott hátú kedvest, ki holtig szerethet.
Aranyajkú Nyárcsók pórusomban izzik,
itt ragadt emlékek varázs-szánja siklik. -
És... maradnom illik, hiszen azt ígértem,
tartom magam végig, mindenre ítélten.
Igaz, ezt hajdanán esküdtem titokban,
amikor az ösvényt szaporán tiportam -
ritmusom azóta kihagy olykor, lankad...
koszorúereknek meszes marka szaggat.
Karmazsin-kabátban lángol az ég alja...
felhevült mennyország Őszömet akarja.
"Esőt kérnék gyorsan, ami oltja lángját,
hadd mossa el a víz; korai még, bánnád."
(2015. november)
Jövőtlenül
Étvágytalan, sovány Jövő,
innen nézve rossz céllövő -
préda nélkül éhen marad...
elfogy a nyíl, elfogy a vad.
Mikor lesz itt gazdag Holnap?
Jelen szikkadt, kérge korhad -
tengődik benn ifjú, öreg...
alszanak, mint vízben kövek.
Felébredni nem érdemes,
nyelvük, agyuk harctól sebes -
csatát vívtak hittel, szóval...
Mára ajkuk meg sem szólal.
Fegyverük volt lelkes vágyuk,
rájuk kaput e Kor rácsuk -
étvágytalan, sovány Jövő...
hús-roncsoló, eszmét törő,
állhatatost kifütyölő,
idegölő...idegölő...
(2015. november)
Csillámok az Újévre
Vidám év-búcsúra
gyújtóssal készülök -
bút dobok a búra...
hamvadjon, mint üszök.
Perzselem a rosszat,
a fájást, a bántást -
glancolom naphosszat
a reményt, hát kántáld:
"Legyen olyan évünk
ezután már mindig -
mikor bölcsességünk
simulva ránk illik.
Ne az idézettől
okuljon jellemünk -
hanem azon sebtől,
mit magunkon ejtünk.
És nyessük merészen
lelkünk korhadt gallyát -
álmunk így a fényben
majd jobban általlát."
Legyen elég ennyi,
többre most nem futja -
megyek lencsét enni,
s az idény letudva. :)
(2015. december)
Az én Angyalom
Szorít bennem hű Angyalom,
az, aki véd, vigyáz nagyon -
vajon miért maradt velem?
Áldom, ő lett a mindenem.
Óvom én is, míg bóbiskol,
s vágyat harap hit-dózisból -
hogy azután tovább töltse,
lélek-üdvön gyönyörködve.
Szegény Angyal, koldus párja;
együtt hozzuk a világra...
azt, amiből oly kevés van,
mint fényesség csigahéjban:
ragaszkodást, konok tavaszt,
ahol folyton zöldell malaszt -
nem feladást, sánta reményt,
közös sorsunk pór kincseként.
Repdes bennem hű Angyalom,
feslett, szakadt, vén szárnyakon -
sokat kell már pihennie...
többször nem is jönne ide.
(2015. november)
A sötétebbik oldal
Nem tudod a szeretetet tálkákba tölteni,
és amikor "itt az idő", etetni, mint mannát -
hogy mindenki elkölthesse a maga adagját
és szétáradva testében... legyen örömteli.
Nem tudod a szeretetet ünnepre hangolni,
ha e sérült, becses hangszer húrjai szakadtak -
bár érezheti önmagát különcnek, szabadnak,
a nótája hamisan szól, csak szánalmas holmi.
Nem tudod a szeretetet egy fára aggatni,
köré jó sok gyertyát rakva a csillogás végett -
hisz, ha másnap kihunynak az elvakító fények,
ami marad, kevés lesz a "zeneműhöz".... annyi.
(2015. december)
Templomcsendben
Templom-csendnyi hangban
mennyi-mennyi dal van -
orgonasíp alszik...
horkol minden dallam.
Templom-csendnyi hangban
szavunk hallhatatlan -
padok között járva...
Isten pusmog halkan.
Templom-csendnyi hangban
lelked nyughatatlan -
rideg téglák mögül....
sóhaj-szárnyad csattan.
(2015. október-november)
Kerülgetős
(Z.-nek)
Valamikor kisfiam...
(ugra-bugra hopszasza -
fürgeséget szomjazva)
eleven volt, mint higany,
éjszaka sem nyughatott.
Takargattam, felvettem -
sírogatott kezdetben...
anya-bőrbe bújtatott.
Éppígy pörgött felnőve,
kamasz szívű izgága... -
kinek semmi sem drága;
nála a Kor előnye.
.....
Mostanában csendesül,
szülő-szemtől mentesül. -
Nagy Játékban benne ül,
ölelném, de...elkerül.
(2015. október végén)
Minden viszonylagos
Éhezőnek falat kenyér
többet ér a szónál -
rongyosnak a meleg ruha,
mikor a fagy kószál.
Rács a rabnak ellensége,
kevésbé a Napnak -
cirádázza fénye ívét
és szikrákat szabhat.
Nyugodt élet, forradalom,
ütközet vagy béke... -
Kinek mi az arany közép,
s mitől forr a vére?
Ki a boldog, ki a csóró,
s ki az, aki szabad?
Csuda tudja ezek után,
lehet... csak a lakat.
(Sztancsik Éva Lambrozett - 2015. október 23.)
Nemezis
Padláson pár öreg füzet
vastag porban kallódik -
avasságuk cserépfényben
kúszik fel a tarkómig.
Énekkönyvből ócska dallam
tilinkózik fülemben -
gyermekkori körtánckánont
ugrál bennem türelmem.
Emlék feszít homlokráncon,
s belesajdul fejem is -
hetvenkettő tudománya
távol... mint a Nemezis.
(2015. október)
Ragyogj végre
Könnyágyamban fürdöm,
ablakon könnyfüggöny... -
várom már a Napot,
hogy egyszer rám süssön.
Rám süssön, köszöntsön,
jókedvem megjöjjön... -
s nevethessek végre;
ragyogj hát, könyörgöm.
(2015. október)
Gombtalanul
Gombolgatom gondolatom
gizda gombja gangra gurul -
gidres-gödrös gizen-gazon
gombtalanság-gúnya gugul.
(2015. október)
Milyen verset írjak?
(Ego sum...)
Legyek mondatnemző
termékeny varázsló?
Legyek jelzőt-termő
boldogan parázsló?
Vagy: lehetnék komor,
kit levertség sodor... -
netán vidám vicclány,
poén-bomba villám.
Jobban szólna versem,
ha "mértékkel" teltebb?
Esetleg egyszerűbb...
semmi lentebb-fentebb?
Hagyjam a rímeket?
Kell még itt a szabály?
A szótagszám-dagály?
S a ritmust szíveled?
Sületlenség téma...
probléma mélysége... -
könnyed, cserfes hablaty,
mi kéne, mondjad csak.
Legyek mondatnemző
termékeny varázsló?
Legyek jelzőt-termő
boldogan parázsló?
Inkább...
vagyok, aki csacsog,
csak... verset faragok.
(2015. október)
Adom, ha kéred
Csurran a szónak perctelen hangja,
szökken az éjjel mélykék haragba. -
Csillagok jönnek csábos ruhában,
fényt terít hold-kéz rájuk busásan.
Kondul az éjfél szellem-harangja,
néznek az égből hegyre, patakra. -
Táncol az erdő hullámzón, lágyan,
fújja a szellő... álmomban láttam.
.....
Érintett engem misztikus csókkal
árnyalak halkan játszott valómmal. -
Ágyamban ültem ébredést szítva,
csukva a szemem, vakság bénítja.
Vigyél magaddal, karodban innen,
bárhová tartasz, itt semmim sincsen. -
Jobb lehet máshol, sok volt az élet,
fáradt a lelkem... adom, ha kéred.
(2015. október)
Szolidan
Réges-rég a kislányom
hízelkedőn hozzám bújt... -
sajnos ez ma már a Múlt.
Néha mégis azt látom...
rám-nevetgél gyerekként.
Kacajával szaladok... -
(rejtsetek el kanyarok!)
s nevelgetem a Reményt,
amit metszek, gyomlálok,
hátha ez a boldogság... -
fejleszt néhány kis torzsát,
amin később megállok.
......
Fagyos Sorsom megrian;
kérdem tőle: most mi van?
Szótlan tekint, naivan...
s olvad bennem szolidan.
(2015. október)
Szellemszomj
(Búzakék Szomjúság)
Mindig szomjúhoztam valamire.
Tudásra, gyerekre, szeretetre -
lassan úgy szólítanak: nénike, s
fejkendős nagyanyám jut eszembe.
.....
Amit felhalmoztam utam során...
kívülről nem látni, belső csodám -
így aztán Szürke vagyok, unalmas,
a Sorsom rejtett díjjal jutalmaz.
Mélyre ásta a Földben, valahol...
leljem meg, Ő ezzel nem vacakol -
s ha meghalok, mielőtt rálelek...
majd róla Isten velem elcseveg.
Tegyen hát boldoggá ez a tudat...
és nyugodtan várjam be az Urat -
Minek is itt lenn nekem jutalék?
Ha odafenn Minden Nap Búzakék.
.....
Mindig szomjúhoztam valamire.
Tudásra, gyerekre, szeretetre -
vénné vált lelkem összes kicsinye;
nincs semmim, miből bármi eredne.
(utolsó módosítás: 2015. december)
- valószínűleg leendő könyvem címadó verse -
Ilyen egyszerű
Egyszerű vagy, mint egy bot,
el is hagylak biz' legott ...
- mondta tyúk a kakasnak -
s ment, mint akit zavarnak.
Azt hiszed, az úr te vagy;
így lesz, ha az ég befagy!
- zsörtölődött az utcán -
körforgalmon túljutván.
Kukorékolj Bögyösnek!
Holnaptól nem gyötörsz meg.
- szárnyatolla szelet dúlt -
Kék Barkas jött, beletúrt.
"Furgon kerék-től elhúnyt."
(Árokpart, kavicsfelirat.)
(2015. október)
Leheletkönnyed lélekkönnyek
Pehelykönnyed lélekkönnyed
gyémántszárnya fénynek röpked. -
Szemzugodból megszállottan
kristálypermet számra toppan.
Lecseppenő csendes harmat
ajkam hamván hosszan hallgat. -
Szóra bírni nem megy nekem
... forráskútban vermem lelem.
Szétsimítom ujjbegyemmel,
csillámgyöngye heggel perzsel -
nyirkos kincsed rajtam őrzöm
... emlékszélben fáj kettőnkön.
(2015. október)
