Gyeplő nélkül
A Bagoly
Egy szó kéne még, mi imént itt volt nyelvem hegyén,
néha azt hiszem, mostanra már mindent elmondtam... -
azt is, amit ébren láttam, s azt is, mit álmomban
és döbbent csendemben a hangom félve jön felém,
mert képzeletem gyorsabb a bőbeszédű szélnél,
elébe vág kezemnek, s betűm potyára nyargal... -
nem tudja utolérni, mert csak fogy, fogy az asztal,
lecsorog szélén, míg rém-maszkban huhog rám Éjfél,
s harmatos szemekkel tekint az Új Hajnal felém,
hogy megint nem írtam semmi különlegest tegnap -
...egyébként is: a furcsaságom mindenkit becsap,
hát akkor mért, ugyan mért lengek pírja peremén?
Felelhetném azt, hogy jól érzem itt magam, azért,
meg azért is, mert hiszek bután a gondolatban, -
abban, mi ily'tájban egymással kerengve pattan
ki fejemből, s imát zeng szökött betűs szavakért.
(2014. szeptember 20.)
Bú, öröm és a hiányzó zsákok
Szomorú Időkben, szomorú emberek
szomorúság-zsákból szomor-magot esznek. -
De lám csak! hirtelen mosolyognak szájak
s egyszerre derül fel jókedve a Mának. -
Vajon mit láthatnak, hogy fogsoruk villan?
Vajon mit figyelhet lelkük kíváncsibban?
Néznek fel mindnyájan a vajúdó égre,
hol lassan megnyílik a Szentek Ösvénye. -
Vakító fényúton egymás mögött jönnek
azok, kiket a Sors már sohasem tör meg. -
Tekintenek Földre, le, a sáros rögre
és tőlük erőt kap, az is, aki gyönge. -
És húznak magukkal Szivárványt, ékeset,
azért, hogy ne legyen szürke az életed. -
Miattad, miattam és miattunk lépdel
színes kavalkádjuk, ezredévnyi hévvel. -
Látomás, látomás, maradj még körünkben,
pusztulóban a szép és a fennkölt hűtlen. -
Éppúgy, ahogy eddig, letaglóz a kétség:
hol van Hit, Becsület?...elkótyavetyélték. -
Kaptak ám ebből, kik sosem érdemelték,
így veszett értéke, nincs is erre mentség. -
Mégis folyton keres, keresgél az Ember,
kibúvót, megmentőt, koronként ezerszer. -
Inkább belátná, hogy képessége véges...
arra gyúrna jobban, miben tehetséges. -
Bezárult a mennybolt, eltűntek a Szentek,
...ezen a vidéken túl sok gonosz hemzseg. -
Ismét visszatért a bánat a szemekbe,
s tovább-csörgedezve sújt le az erekre. -
Hiszen...
Szomorú Időkben, szomorú emberek
szomorúság-zsákból szomor-magot esznek. -
(2014. szeptember)
Sosem felejtem el
Nem feledem sosem, hogy akiért éltem
ellenem fordult egy őszi napsütésben -
ellenem fordult, majd elárult bennünket
összetört szívemben ájult vérem lüktet.
Bocsátást próbálok gyakorolni régen
nehezen haladok, minden nap így vélem -
nehezen haladok, nagy munka ez nekem
hogy tüském ne kívül, csakis belül legyen.
Áldom az órákat, mikért megharcoltam
és torkom görcsei oldódtak foszlottan -
oldódtak foszlottan, s fellélegzett lelkem...
kevés ilyen nap volt, de kevés, Istenem!
(2014. szeptember)
Sín-patronált
Villamosra várok megint,
közben az ősz olykor beint -
de azért még pirít a Nap,
sugár-csókja számba harap.
Szeptember lett sajnos újból
szemem párás nyár-búcsútól -
én leginkább őt szeretem...
kijelentem így, kereken.
Leskelődöm, bámészkodom
nem veszi ezt senki zokon -
más is teszi, mit csináljon?
tekintetünk hadd tanyázzon.
Összegyűjtöm, amit látok
halmozódnak kép-raktárok -
bemutatót tartok mostan
néhány fotót nektek hoztam.
Nézd, egy leány lép a színre,
fejtől talpig rózsaszínbe' -
sajnálattal nézem szegényt
Barbi-álma gyümölcseként.
Mögötte leng harci köpeny
fekete, mint esti föveny... -
magas legény nyúlt termetén
felém jövő, fess képregény.
Amott szalad kicsi család
apa, s lánya tart kisbabát -
mért sietnek, vaj'h mi sürget?
piciny kobak fel-le csügged.
Megérkezett a "táskás" is
lakás, vagyon kéznél máris -
nem kell messzi nyúlni értük
bár...lecsúszott tekintélyük.
Mára legyen elég ennyi...
a járat jön, illik menni -
felszállok hát, vihet tovább
munka-morál sín-patronált.
(2014. szeptember 7.)
(A fotón: unokám, a falevelek és gesztenyék "tudora". :) )
Ünnep után, Ünnep előtt
(avagy: Mondhatunk Csütörtököt?)
Vidámat kéne írni, fennköltet, ünnepit...
hisz úgy hallom, a kemény éveknek vége Itt. -
Vaj'h miért nem érzem a késztetést erre én?
Vaj'h miért, hogy ajkamról lecsorog a remény?
Ha látom a járdánkon az ismerős koldust...
ilyenkor gondolom: az élet jól kicsorbult! -
Oson velünk a részvét földre szeg'zett fejjel,
figyelj, ékes Szónok! Te milyen ágyba fekszel?
Persze úgy hisszük: gyászos sorsát ő kereste...
abban bízunk buta, vagy képzetlen a beste. -
De ha tanult volna! most örömmel tengődne.
Okos Magyar Polgárként külföldre szerződve.
Bánják is Ők, ha végül oktondik maradunk,
ha "tandíjunk" árából tartjuk fenn a lakunk. -
A birkák hajthatók ám erre, no meg arra...
csak a Juhász legyen bősz, talpraesett fajta.
Tovább-lépve...málhát húzó hajléktalanok.
Mellettük pláza-tömeg, mi folyton kavarog. -
Vásárol, vásárol, Átlag-Nép meg hüledez,
legtöbbje egy tízezressel napokig szemez.
Vagy, kérd'jük tán e serény élet-koldusokat?
(Rájuk becses Hatalmunk folytonost mutogat.) -
Vajon kapnak-e többet, mint eddig bármikor?
(Mérleg nyelvén csúszva intő, cinikus vigyor.)
Másfelől: szóba-jöhet a "henye" nyugdíjas.
Hm. Nyugalma rendezése felettébb foghíjas. -
Évtizedek "osztaléka" régen szétosztva...
Inkább díszes koporsóról hamar álmodna!
Vezessen az út néhány iskola-udvarba?...
Lassan kihal a beszéd, nincs, mi bezavarna. -
Telefont nyomkodnak és jelekkel üzennek,
e kurtított csevejtől mért fejlődne gyermek?
Esetlen, csonka szavak, tövig rágott körmök...
megérkeztél közibénk: köszöntünk Csütörtök! -
Bedugult a Holnap, kétséges, bizonytalan,
s annyira szúr, szúr tőle szívebbik oldalam.
(2014. augusztus-szeptember)
Ó, nekem semmi se' jut ma eszembe,
pedig vissza-nézni épp ma illene; -
fájni, halódni sok gondolat-sebben,
míg lelkemből a vérem is kiserken.
Tűhegyes emlékek varratot tépnek,
nagyapámat látom, ki egykor délceg; -
régi fényképekről úgy nézett reám,
mint egyenes beszéd mondat derekán.
Tizenhat lehettem, mikor ő elment...
ám Időnk néha oly fátylakat lebbent, -
mikről akkortájt alig gondolkodtunk,
hiszen egyebekben láttuk a gondunk.
Drága nagyikám pedig...apró mamám,
annyit bolondoztunk Nálad, a tanyán; -
orgonabokrok, szilvafák, földutak...
nem volt ott helye holmi kiskapunak!
Nyitott térben futott lábam a dombra,
bennem érett meg az eperfa gombja; -
fehérek, s lilák, sosem kegyelmeztem,
olykor zsenge-zöldet ért hasam tetten.
Édesapám, kit legutóbb temettünk...
botlik már szavam, fel kéne ébrednünk, -
nekem száz búból, Neked mélyálomból,
s csevegnünk kéne nagyot a Világról.
(2014. november 1.)
A Konok
Felnézett a lány az égre,
hol ragyogtak a csillagok -
én kedvesem, ott boldog vagy,
míg fényedtől itt szám vacog.
És állt a lány, sok éjszakán,
lábán súlyok, karján ólom -
tekintete szállt, szállt feljebb...
mint repkedő, büszke sólyom.
Így suhantak hosszú évek,
telek itták őszök mocskát -
tavasz-csengő harangozott,
s nyár szelével Időt gyomlált.
Múlt a Világ, hamvadt a Lét,
pusztult minden égen, vízben -
gonosz és rossz felszívódott,
ahogy a jók...mit szépítsem?
Csak a lány állt szomorúan,
sóhajból szőtt pelerinben -
ajka fehér, hangja meghalt,
tikkadt árnya földre-billent.
Kővé vált a virrasztásban,
pedig várt még ezer napot -
de a Végzet tengelyére...
küzdő szeme ma ráfagyott.
(2014. augusztus végén)
Morzsolgatom lelkem markában a "bűnt"
ízlelgetem szív-számmal e fanyar ízt -
várok még arra, hogy életre javítsd
azt, amit a remény galacsinnak gyűrt.
Eldörzsölöm a haragot, a mocskot...
oly pállott, mint a múlt-század romjai -
mint ki-és bedőlt, bal meg jobb oldali
fal...s törmelék alá temetett szobrod.
Nyakas ez a dac, mit okád a szűk agy
nem is tudom én, hogy mitől változna -
elszomorít, úgy elszomorít, hogyha
látom: a világ hozzám képest túl nagy.
Tudásom sincs már segíteni neked.
Neked, kiben számtalan vérző seb van -
és nekem sem, bár egyazon a nyelvtan.
A szavak birkák...nézd, eléjük veted
szellemem, s legelik, míg csak engeded.
Légy Igaz
Kiszakadás
(módosított változat)
Dédelgető
Gyeplő nélkül
