Gitárszóló
Könnyek között
Takarj be a szavaiddal
most csak arra vágyom -
ölelj át a két kezeddel
...minek tovább várnom?
Simulj belém szerelmesem
mint csillag az égbe -
vagy amint a hajnal olvad
...a nappal keblébe.
Cirógass még engem kicsit
bókodat hadd halljam -
hangod zenél a lelkemnek
s egy-egy húr is pattan.
Szemem által ázik arcod
mit visszaadsz nekem -
ahogy karolsz izzó lázban
kéjünk könnyben terem.
Lélekmambó
Várlak az éjben, a csillagszűrt létben
a gyors szívverésű szerelmes nyárban -
fagyos alkonyattal szállva szánkáztan
s éggel bélelt, bőléptű szél a fészkem.
Kutatlak imámban, gyászt szült hibákban
lappangok feszengve nyúlt, múltzsebekbe -
bennük fürkészek fényt, reményt keresve
annyi tűnt hangban észlellek, hibátlan.
Hívlak magamban, de csak nagyon halkan
mint nyugodt hajnalban rebbenő szellő -
szavam már halkult és torkom szendergő
...Szerelmét katlanban veszejtő dallam.
És még most is várlak, ha dúlnak árnyak
mikor bánt Ember vagy reszkettet Élet -
jaj!, az árnyék megbök, attól is félek...
hol vagy? hogy végre ne maradjak vázlat.
Az Igazságról
Mikor elérkezünk addig, hogy
némileg megtudjuk kik vagyunk -
akkorra oly messzire jutunk...
éppenséggel meg is halhatunk.
S...ezen egyenetlen sorsúton
mely Igazság-kövekkel rakott -
az ember tétován meg-megáll...
látva: más is rálépett amott.
Pont azon rögre és ugyanott...
ha nem ma, tegnap, azaz holnap -
oly mindegy, hisz ahol körözünk
...önmagát koppintó vándorlap.
Rajta részelemek, szakaszok
saját és egyéb vélt valókkal-
mikbe elszántan űrt toporgunk
míg elménk idegentől szót hall.
És...visszük magunkkal igazunk
ahol erre tán szükség sincsen -
majd bölcsülten lenézünk rátok
mondván: közétek szórom nincsem!
(2013. október)
Palackpostám, Hozzád
Minden nap foltozom magamban
az antik, korszerűtlen Időt -
de másnap felfeslik a varrás
tegnapjaim szakadtan dicsők.
Ma fényesebb cérnát használok
s a tűt lélekaranyba mártom -
mert tartós örömöt szeretnék
mit ezután sosem kell bánnom.
A Holnap Szele
(Szélszendvics - teljesen abszurd)
Karimás fekete kalapban didereg...
alul semmi posztó, így szeme kimered -
bárgyú tekintete megáll az ég szélén
suhint a botjával: ezt mesélte néném.
Közreveszik lassan a letűnt világok...
elölről, hátulról egyéb sincs, mint átok -
nem tudtam ki lehet, kérdezgettem folyton
olyan idegen volt, mint ördög a Holdon.
A néne ravaszul bugyolálta titkát...
furcsán, ijesztően adta elő, mit lát -
utóbb, egy csúf napon, mikor vihar támadt
azt kérte, üljek le, s figyeljem a nádast.
Onnan jön tán' elő, csak ne féljek semmit
csukjam be a szemem, amit Ő majd felnyit -
hittem is, meg nem is, reszketve vacogtam
ám elfújt a Holnap, Szelek közt rakottan.
(2013. november 30.)
Szerelmes hétvége
Ismét öregebbek lettünk egy hétvégével
falánk az Idő, felzabálja a napokat -
újból kezdi, érintetlen hétfőt csalogat
s keddtől talán következő életet bérel.
De most még pajzánkodik a vasárnap este
hamvas teste simulva ölel át, mint kéjnő -
egymásra nézve Kedves, a jövő sem sértő
bár követe ajtónk előtt áll, koncot lesve.
E néhány szép pillanatért mégis megérte
érdemes volt élni és halni kedden, ha kell -
ami Akkor érhet...ahhoz képest bagatell
hogy ma éjjel elmész, hétfő szemébe nézve.
(2013. október)
Behunyt szemmel
Lecsukom a szemem, anélkül is látok...
látom a hangokat, mit szalagjuk átfog -
nézek erdőt, ahol nagyra nő a szépség
emberek is jönnek, hogy lelküket tépjék.
Gyomtalan fű közé rejtik el a szívük
hol a tündöklő Nap álmában, ha kisüt -
ne találhasson rá élő, sem holt fia
nehogy lecsurogjon mázról a patina.
Utána nyugodtan, mint dolguk végezték
elhiszik félénken: övék a képesség -
mivel boldogulnak, érvényre juthatnak
mert ki fejben erős, ő lehet dúsgazdag.
Indulnak vissza az ösvényen...sorjában
megbotlik az egyik, nézik talán százan -
nem nyúl felé a kéz, ami támaszt hozna
fejtől vérző sebbel fetreng a mocsokba'.
Lecsukom a szemem, anélkül is látok...
látom a hangokat, mit szalagjuk átfog -
nézek csapatot, ki szíve nélkül halad
és hosszú még az út, amin új szív fakad.
(2013. október eleje)
Lesz még csoda
fogódzkodjál belém egyetlenegy Remény
ne hagyd szétsuhanni a vágyott édenem -
fogjad meg a kezem, legyek neked esély
fakasszunk életet tűrt, bágyadt éveken
ígérem, nem hagyom, hogy magadra maradj
elviszlek oda, hol mindig nevet a nap -
szemünkben tűz réved, a rút múlt tovahagy
sose várd többé, hogy mit kérne a tegnap
védlek majd vihartól, óvlak a kudarctól
szorosan tapadj rám, dobjad el múltarcod, -
többé nem kergetjük egymást hangulatból
felemellek én, ha súlyom te is tartod
kérted, hogy éledjek, könnyeim ne ejtsem
simítottad ráncát összegyűrt lelkemnek -
bíztattál éj-időn, s nappalt se feledjem
szavadból dúlt lelkem bizalmat szemelget
öleljük át egymást, majd haladjunk tovább
rúgjunk utolsókat e Földútnak porán -
meglásd visszajövünk, a halál még odább
s látni fogom veled az ezeregy csodám
napnyugatnak minden fénye
ránk néz inkább
mint az égre
(módosított változat)
Elengedés
Sokáig fogom verseim kezét...
és némelyikét el sem engedem -
néha mesélek nekik csendesen
így békésen elférnek mellettem.
Féltőn óvom az első léptüket...
játszótérre kivinni sincs kedvem -
inkább maradunk "műhelybe" verten
hisz borul még, amelyik esetlen.
Lábuk hagy fejlődjön, erősödjön
a fáradt lefekhet: ágy vetetlen -
bizony dolgozunk, míg a fejekben
tisztább képet sikerül fejeznem.
De virgoncokká lesznek, futnának
szabadságot! kiált'nak fejetlen -
menj hát utadra, kedves gyermekem
mondom, pedig vacog közben lelkem.
(2013.10.02.)
Őszi unoka-vidító
Homályos a táj és könnyeznek a fák...
november rossz foga mindent összerág -
bocskorban kószálnak köztünk angyalok
nézd csak! egy éppen előttünk andalog.
Gyere, siessünk, hátha utolérjük...
tenger-mosolyt varázsol pici lényük -
elég lesz pár hétre, t'án hónapra is
kabátodat gombold! még a szél elvisz.
Ó, kicsi szentem, amíg Te öltöztél...
elszállt e bűbáj, hiába köszönnél -
fussunk inkább no, az avart csörgetve!
hátha az Ősznek lesz egy kis jókedve.
(2013.11.18.)
Erőviszonyok
Új formát öltött a lépések súlya
nem oly légiesek, mint valaha rég -
eltűnt belőlük a szorgos ifjú hév
egyre lejjebb húzza halandó búja.
Tele van a cipőtalp csoszogással
a sarkaknál keményebbé vált a bőr -
bokába nyilallik néhány csorba tőr
és aszottá gyűrt ízületet nyársal.
Átnéz az ember a friss nemzedékre
egyenes deréktól szálkásult járás -
a hetyke hevület lobogva lármás...
ám itt az ő idejük!, beért végre.
Görbéntört tükörben rezignált szájak
mit rúzsoz az önhittség lepkesúlya -
babérral fején, mint zöldfülű múzsa
...az érettségre tucat évek várnak.
Nem érzik még a sokarcú Sors súlyát
hordószónok belül a hirtelenség -
türelem, s megértés alkalmi vendég
de ha jöhetnek, a fölényt kirúgják.
Megtörten hallgat a vén tapasztalat
érthetetlen számára ez az egész -
azon tűnődik...kéne már egy sebész
ki eltévedt, gőgös lelkeket szabhat.
Bár...magába nézve mélázik tovább:
ők a mi "termékünk", mivé neveltünk? -
a szülők ereje kikbe...merre tűnt?
restté vált lépéstől ki a szaporább?
(2013. szeptember)
Szépéjt!
Szivárvány-uszályon feküdtem, csöndben
szemed zselés tavában, s onnan láttam
ahogy ringatódzik testünk Est-vágyban -
szőr rejtezésben...egymásnak szántan.
Majd bőröd alatt kúsztam, menedékért
pórusok nyíltak meg nekem, csak nekem
s én összementem, oly parányi lettem -
...sóvár ujjbegyedben értelek tetten.
S végül húsod mentén fejedbe kúsztam
ebbe a kanyargós, lágy útvesztőbe...
hogy szóljak: Éjünk új terveket szőne -
csukódj le előttem!...Fényed redőnye.
Szépéjt!
Esti mese
Szépen nézett ma az Este...
még utoljára a nappalra -
rákacsintott fél szemével
így mutatva: nyargalj arra!
Homályt vonszolt maga után
takart azzal jó gondosan -
Világosság minden virgonc
porszeme most ágyba rohan.
Kicsit följebb, az ég rétjén
meggyújtotta a lámpákat -
sorra villant fel fényesség
tetejében a látványnak.
Csillagoknak erdejében
kószál a Hold besárgulva -
tán irigyli sok apródját
mind ragyog és Őt bámulja.
Amott lenn a bokrok között
szundikál a sokszínű zaj -
megül egy-egy zöld levélen
szendergése éber kacaj.
Komótosan, hangtalanul...
éjszakába battyog a táj -
lejtőn-dombon nyugalom lesz
pörgős agyunk sem kattog már.
(módosított)
Perspektíva
Az utak nem egyenesek. Nincs egyenes út.
Kacskaringós, tüskebokros ösvény a járda -
melyen botladozunk a napi ritmust járva
gondolunk emelkedőt, mialatt ott egy kút.
Máskor megnyílik a tér távlat-titkaival
lázad a szélvihar, fák reszketőn kidőlnek -
reménytelen továbbjutni, senki sem győzhet
...vajon honnan bugyog fel némi esélyital?
Egy tisztásra érve fellibben a lombsátor
rémült felhők hátrálnak a madarak előtt -
talányos égre a Nap sugár-terveket szőtt
míg őrizzük Semmi Küszöbét, mint jópásztor.
.....
Toporgunk türelmetlen tenyérnyi területen -
...testetlen-tanácstalan tétova távlatokon.
Áthallás
Nekem a Szabadság nem hófehér galamb
kinek szárnya közé befekszik az élet -
ég felé röptében már nem láthat rétet
a fák összemennek, megszűnik az alant.
Nekem a Szabadság nem szavak sodrása
betűk kiáltása, hogy koptassam ajkam -
s ámuljon a tömeg, mily zajosat adtam
míg ezalatt Őt a...Rács köti csokrába.
Nekem a Szabadság nem pusztán kísértet
ki éjfélkor riaszt, rohan fel és alá -
testtelen tudását ostorral hajtaná...
húzzon jól a szolga, ki mindig ígérget.
Nekem a Szabadság nem csapkodó zászlók
szélén rászáradva a múlt veszett nyála -
ahogy üvöltött rőt, lyukas posztószája
átengedve magán sok bakot lőtt gyártót.
Nekem a Szabadság...ha lélegzik lelkem
ha nem fojtogatják mondvacsinált okkal -
bizonygatva váltig: minden érted szólal
...közben a Világ túr e szellemi sebben.
A nap végén
Esténként lelkem megszűri Aznapot
apró lyukú szitája életrozsdás... -
oldala rozzant, repedése sok száz
miért restellném? újat úgysem kapok.
Jót és rosszat vonz magához a nappal
mint fényre a lepkék, repdesnek belém -
reggeltől estig gyűlik egy kisregény
terhe az éjszaka maszkjában talpal.
És ha álmot ringat kinn az alkonyat
s a csavargó sötétség hajlékért vív -
összefog akkor szellemmel emberszív
feldolgozni azt, mit addig befogad.
Őrként óv lepedőm higgadt békéje...
behunyt pillám alatt suhan az Idő -
oly sebesen szalad, nem egy úrinő...
már papucsát is elhagyta húsz éve.
Majd ebben a szorgos-puha közegben
kezd el dolgozni komótosan rostám -
mintha ezer hangjegy félne a kottán
helyezkednek...kitartásuk töretlen.
Szeretne maradni az is, ki bűn fals
sebesre szúrta délután a bensőm... -
és akadnak mások, szerényen zengőn
kvarcpor-csillámuk hébe-hóba ravasz.
Selejtezem rögtön a gonoszt, bántót
válogatok én, melyik megy vagy marad -
ki kegyetlen, alattomos, fennakad -
s még észlelem a méz-mázas utánzót.
Így...másnap, ébredéskor üde vagyok
a zacc ráfolyt az elmúlt éjszakára -
áttetsző víz csobog lelkem tavába'
fürgén lubickoló kedvem sem vacog.
(2013. szeptember)
Kard ki kard
Valami nagy háború zajlik bennem
kotyogva dübörög feldagadt hasam -
különös, mintha nem az enyém volna
keresi helyét, mint egy hajléktalan.
Ráteszem kezem szuggesztív erővel...
hogy győzzön e gnóm elvetemült felett -
legyen az vírus, vagy ádáz bacilus
nálam ne éljen, rosszul helyezkedett.
Nincs itt szállás bárki csóró számára
sosem leszek ily' társaság zsákmánya -
harcolok hát azzal, amim van nekem
...életkardom veled szemben bevetem.
Túlzás
(Túl sokat)
Túl sokat szeretünk, túl sokat imádunk
szerelmet hajszolunk, álmok után járunk -
mindig azt hisszük, a mostani a végső
végre ráakadunk...hisz sohasem késő.
Döbbenten görnyedünk a végek hajnalán
kezünk sután-bután vágyat keres talán -
megállít az eszünk, torpankodik szívünk
sokadjára bizony...más "fiolát" kértünk.
Olyat, mi csak miénk, sosem volt a másé
Olyat, kinek a Sors nem pusztán parádé -
az Egyetlent, miből, ha nyelünk kortyokat
Boldogság ruháink nem lesznek rongyosak.
Bágyadt mosoly rebben Őszidők mocsarán
dehogy vagy te észnél! tán kerge ez a lány? -
túl sokat szerettél, túl sokat imádtál
eljött ím a böjtje...Szerelem kihátrál.
(átdolgozás)
Nehéz a kezdet
Robotként kel fel reggel az ember
az ágy féltékeny, nem ad a napnak -
éjjel az álmok testet szabdaltak
fele a fejnek még bokszos nepper.
Kómás és szédül, maradna veszteg
pár óra alvás nagyon kevés ám -
lüktet az ér hajnal halántékán...
a hangzavar pedig fülben retteg.
Egyik láb gyorsan lelóg a földre
követné a másik, ha friss volna -
majd jönne a többi szépen sorba'
derék és fenék ezt így döntötte.
Félúton viszont visszahanyatlik
s kezdődhet elölről a tortúra -
mikor lesz ebből éberlét gúnya?
netán alszik még keveset addig.
Valaki közben csörög jó hosszan
rángva ugrik talpra az egész test -
sürgősen rendel két-három rétest
mi létolaj gyanánt agyra moccan.
Végre éber lesz e márkás műszer...
gyors ellenőrzés, míg ajtóhoz ér -
külalak kettes, de belbecs dicsér
bók-páccal mázol, mint érett fűszer.
(2013. szeptember)
A gyerekszobában
Mily hatalmas volt valaha e szoba!
S mily magasra nőttek odakinn a fák -
kicsi voltam akkor, csacska, ostoba
itt állok megint és szemeim bambák.
Azon merengek, hogy vén lett az időm
hajlottan sétál és mélyebb a hangja -
többször kell pertlit pótolni a cipőn
nincs váltóbakancs az újabb kalandra.
Pedig heves még a szív, gőzben dobol
tüdő jól szuszog, kapacitás rendben -
gyulladás távol jár, erőtlent locsol
a gondolat viszont...néha megretten.
Mint most, mikor átsimítom a múltat.
A falat, min penészként csüngnek évek -
melyek régebben gyermeknótát fújtak
s attól durmoltak a sorsdöntő tétek.
Később hozzám költözött négy évtized
vonszolva pakkját összes rokonával -
pedig azt sem tudtam, ki mivel fizet
a szállásért, ha bárki túl korán hal.
Korhadt küszöbről rámköszön a végzet.
Indulnom kéne, ám tétlen a talpam -
nos...
a fennmaradt évbe hány szoba férhet?
S hallom-e ha szólít, ebben a zajban.
(2013. aug. végén)
Verőfényben
(Pokoli szerelem)
Tüzes pokol hevít...
szerelemtől forrok -
szívem vörös lángján
szenvedélyem fortyog.
Gondoltam, lehűtöm...
véremmel vagy mással -
ám e bíbor patak
egyesült a násszal.
Mostmár katlan lettem
mélyen izzó, s öblös -
miben testem rotyog
és vágyszikrát köpdös.
Ha ideállsz mellém...
jól vértezd fel magad -
neked köpül lelkem
romantikus vajat.
Kend azt a melledre
vastagon, bőséggel -
talán oltja tüzem
...a Te verőfényed.
(2013.10.23. - adott címre, HM-en)
Apró, gyenge
Apró, gyenge magvat szívembe vetettél
hogy tekintetvízzel szerelmet növesszél -
megfakadt, kipattant, hajtása benn kúszik
kamrában, pitarban jeges szél nem búvik.
Nincs már a rések közt jóllakott magány
az ér is dörömböl, mint eszement vagány -
betapasztott mindent burjánzó érzelem
cseng a víg szívzavar fejemben ércesen.
Gondoltam volna-e tegnap még erre én?
Vonzó és még vonzóbb a lelkem rejtekén -
mi úgy tetszik nékem, soha ki sem vágom
belém nőtt erdő vagy, s ott ülök egy ágon.
A fikuszról
Égig ér lassan a fikuszom...
úgy nő, pedig sohasem húzom -
falatnyi hajtásból remek lett
könnyen kinyit fényes levelet.
Gyönyörködöm benne naponta...
bár az élet is így csorogna -
akadály nélkül és görcstelen
mint mikor szavaim görgetem.
Fűtene-e abban szenvedély?...
Volna-e kaland, mely mendegél?
Á, mégsem kell olyan életem
ahol az ismert nem végtelen.
Unalmas lehet a fikusznak...
körötte változók virulnak -
övé a mozdulatlan magány
míg nekem a világ a hazám.
Vidéki lány
Falun nevelkedtem, lágy füvön álmodtam
ébren öleltem fát, nem csak az álmomban -
szaladtam mezítláb a pillangók nyomán
együtt sírt velem az eső a könny jogán.
Bukfenceztem nyáron tücsök barátimmal
néztem, hogy a napra az este rárivall -
vonzott magához a holtág algás mélye
később rámtalált az ifjúkor szentélye.
Csórtam biz' virágát az orgona-ágnak...
bőrömön szívesen időzött a nyárszag -
kútvíz lett éjente mezítlábas csúszdám
nagyanyám ilyenkor nézett elég csúnyán.
Istállók hatalmas uraként megmondtam:
tehenek és lovak! hódolni szép sorban! -
ekkor a szabadság fogalma távol volt
csak testem érezte, elmémen átloholt.
Széna-alomban lelt engem a pirkadat...
azon feküdtem az Esti csillag alatt -
nem költött fel közben autócsikorgás
édesen durmoltam, senki sem tivornyáz.
Emlékemből ím, e csokrot most átnyújtom
lenne több is bizony, és óvom, ne múljon -
sosem feledjem el, hogy mikor-hol jártam
zsigerem bélelve, s Volt-okból nő szárnyam.
(módosított változat)
Látomás az árokban
Újrakezdte újból. Sarat dagasztott.
Lehajolt mélyen a nyálkás iszapba -
hajszálának színét a dér kicsalta
vakon követte a sugallt parancsot.
Amott, a csapáson Szerencsék jártak.
Látta örömük, hévtől dagadt keblük -
élősködött bennük falatnyi merszük
ők a győztesek, kik keveset bánnak.
Rajta meg holtig hű e taknyos maszat.
Most is gyúrja, gyúrja egyre a lába -
kínnal telt teste összes porcikája
bőre alatt az ér rongyosra szakad.
Borzongás szánkázik korhatag testén.
Értelmet hajszolva jár fel és alá -
míg lelke mélyén a küzdést szítaná
szíve szerint már elaludna szendén.
Ám nyugtot nem ad a hang a fejében.
Amerről súg, arra letisztult a tér -
isteneknek dehogy kell ragacsos vér!
szeretik az embert tisztán, fehéren.
Választás elé hát ily formán került.
Tovább dagonyáz, vagy égútra talál -
kevés az Idő, s kevés, mikor lazsál
a döntés füst-hamun hamarrá hevült.
Tehát:
Újrakezdte újból. Sarat dagasztott.
Lehajolt mélyen a nyálkás iszapba -
hajszálának színét a dér kicsalta
vakon követte a - saját - parancsot.
(2013. augusztus)
Gitárszóló
Addig sosem sírt annyira a gitár
mint azon a szomorkás hajnalon -
kétségek közt zokogtál vállamon
belesajgott a húr lelke is már.
Elvis szólt, előtte meg Santana
és kölcsönadtad a szíved nekem -
mondtad, jó helye lesz neki velem
téged úgyis sokszor kifosztana.
Reámbíztad, hogy addig vigyázzam
míg látom a tükörben az arcod -
míg van erőm megvívni a harcot
ha magamra maradok...szilárdan.
Ne könnyezzem azon, ami történt
ne búsuljak éjszaka a párnán -
hallgassam szívem, aki nincs árván
mert kettő zakatol bennem önként.
Ígértem hát, persze megígértem...
hisz bármit megtettem volna akkor -
a Földet biztos átlépem hatszor
ha erre kérsz, úszom itt a térben.
De mit tagadjam, jólesett nagyon
hited, melyben én lettem az isten -
s amit kaptam, abban végig hittem
rajta tartva kezem...dúdol dalom.
Addig sosem sírt annyira a gitár
mint azon a szomorkás hajnalon -
most már őszintén illik vallanom:
segélyed táplál...hol a táj sivár.
(2013. augusztus)
