Ez a beszéd!
Áprilisi tépelődő
Lenge-zöld pelerin nyújtózó ágakon...
szél szeme simogat, stafétám átadom -
fújd szavam messzire, oda, hol meghallják
alig maradt bennem, mit úgy hívnak: nagyság.
Kicsinek érzem én magam e világban...
bár nincs köztünk olyan, ki lenne hibátlan -
mégsem látom sokszor a létnek értelmét
tőlem ezt olvasóm...hasztalan kérdeznéd.
Születtem valahol, valaholnak szélén...
akkor talán hittem: minden csupa élmény -
öleltek gyerekként, szerettek biztosan
nem kutatta elmém, az Élet mért rohan.
Játszottam, tanultam és nevettem sokat...
mostanság számon a kacaj sarja rohad -
romlott lesz, mielőtt beérne gyümölcse
hogy csiling'lőn lédús folyamát kiöntse.
Mintha elfáradni vélném szűk napjaim...
sorban dőlnek ki mind, a tegnap rongyain -
nem bírják pihenni a sok koszlott hatást
mikkel Sorsom sújt, e hű lélek-alabárd.
De ne sírjon ajkam! Inkább vegyem kézbe.
Adjatok egy fegyvert, hadd csaljam Őt lépre! -
Kortyolok majd Erőt hűs, jövő-forrásból
hit-kardom forgatva fejtem bőröm "sártól".
Hogy víg-vér járhassa erem összes bugyrát
...jóapám ne lásd fenn veszendőbe munkád -
mosolyoghass rajtam, s bólogass fejeddel
szinte hallom, így szólsz: ejtejány, ne add fel!
(2014.04.13. - majd többször módosítva a későbbiek folyamán)
Talány 2.
(A gúnya gúnyja)
Jövő-menős kedvem szottyant
s becsábított bolt, a holland -
régen többször voltam vendég...
most már hiszem, időm csenték.
Órákon át turkálsz gúnyát...
szemed szomjas vágya sújt rád -
mennél is, meg maradnál is...
nem csoda, ha kedély háklis.
Bosszantó e sok gönc, kelmék
mik más helyen drága termék -
ezért hegyet gyűjtesz rögtön
legyen, miről eszed döntsön.
Szóval: újfent kaland a tét!
gyerünk, Éva, nézz szanaszét -
földszint vonzó, éhem serken
az emelet? jársz a mennyben.
"Szakajtómnak" terhe roggyan
jöhet próba, s fülke program -
de figyelj már! ezt kinőttem
kinn a placcon kell öltözzem.
Azt ugyan nem, irgek-morgok
ki fér itt el? tán a gombok -
rángatom a függönyt hevest
nyűtt alakom ne nézegesd!
Mikor végre rendet tettem
elfáradtam, doszt, rendesen -
öltözködni? inkább haza...
avagy mégsem, legyek laza!
Bontom sorban a "kincseket"
kosár mélyén tíz integet -
ölteném fel félszen, szépen:
már az első nem hagy lépnem.
Megszorult a fenekemnél...
hűha! ez most lentről szemlél -
tükör tromfol, láttat hurkát
csuda vigye a gusztusát!
Nyúzom gyorsan le magamról
szemem forog a kudarctól -
hátha ez a másik passzol
vagy ő is csak vállfán glancol?
Keserűség nagy úr rajtam
testrészeim átszabattam? -
mellem lejjebb, fenék zuhan
esnek széjjel cinikusan.
Kell is nekem ez a sok cucc!
ördög vigye, használt ó-pucc -
maradok a meglévőknél...
azok zöme hozzám nőtt rég.
(2014. április)
Ne ess tőle hanyatt!
(Könyörgő)
Kellene egy bölcs, igazán bölcs elme
ki féket rakna már a Szerelemre -
azt mondaná állj! e ponttól ne tovább
türelmes szívvel kezeld az adományt.
Ó, de mily butaság ezt kérni s várni!
Ha bárki képes rá, az szinte mázli! -
Könyörgöm annak, kinek neve Áldott:
habókos jöhet, de ne egy megszállott.
Mert járhatatlan biz' e Földön mindaz
mit takar, befed a kéjsóvár "giz-gaz" -
romba dönt, pusztít, utána jön Bánat
annyi ifjon, sőt! érett főn túlárad.
Többnyire késve, utóbb lát jól sokunk
mikor tisztul agyunk és gondolkodunk -
ám... kívánom Nektek zavaros mélyét
varázsos nászát mind többen átéljék.
Azért magasztalom, s egyben tagadom
mert ily Érzelem nem nő minden napon -
még csak héten sem és éven át éppúgy -
hosszú hónap-sor, míg tőle a vér búg.
Gyötör a kétség, kiver a víz százszor
Örömre szomor', kín, majd mosoly-zápor -
a mégis és mégsem kútjában landolsz
kimásznál, ám útban: újra újat "dobsz".
Pörög a kocka, változnak a számok...
nagy probléma, hogy az apraja álnok -
gyötrődik, fél és bajlódik a vágyunk
előző "bűnünk" meg kellene bánnunk?
Nos: ha kaptál ebből Te is már Ember
add tovább bátran, tán megtérül egyszer -
kevesebb nem leszel, inkább gazdagabb
de el ne túlozd, ne ess tőle hanyatt!
(2014. június - újragondolt változat)
Szikra-kerti örömök
Szerenádot ad lelkemnek dallam-piros ajkad
szeretve és áldva lett hát szerelem e honban -
csönd-betűid virágát mind a hajamba fontam
selyme közt az illat-szérum rutinosan baktat.
Bizserget a leheleted, számon biz' nem lankad
csókodtól a jeges szív is rőtlánggal fellobban -
vigyázom, hogy tested íze égjen bennem jobban
hússal, vérrel sülve-főve mámor-máglyát rakhat.
Gyöngéd kezed derekamon most meg arról faggat
mit tennék, ha nem ölelne mindig ilyen hosszan -
bőröm tüzén izzó válasz szőr-szikráktól robban
bókok bokra pedig zöldell...sóvár lelket laktat
s nézésünk már öszeforrva, misztikus varratnak.
Mindenféle rügyek
Szó-rügyeket bontogatnak tavaszra várva
gondolatfák odabenn, a tél-dúlt fejekben -
mintha kaput nyitott volna Kikelet zárja,
még az eszme-magok sem pihennek vetetlen.
Beleszagolván a bizsergőn langyos tájba...
betű-bimbók pattannak ki fejük-szegetten -
makacsul zöldülnek, alig figyelnek másra,
mint hogy belőlük kelendő beszéd eredjen.
(2014.03.30.)
Tisztaszoba
(Körforgás)
Tisztaszoba épült szívem csarnokában
mit reszketőn óvok a tolakodóktól -
ahol a sarokban díszes szarkofág van,
s inas titkok húsa oszlik a csontokról.
Szerelmek és álmok, küzdések és átkok
leterítve habos, törtfehér lepellel -
amelyen nagy-ritkán vasalom a ráncot...
vigyázva lebbentem fel leheletemmel.
Noha elporlad majd velem együtt végleg,
de a szabad teher szállhat a fogságból -
így rátalálhatnak még másféle "vétkek",
kikkel trécselhetnek a rideg magányról.
(átgondolva: 2014. március végén)
Falak között
Sötétben tapogatom a szoba sarkait...
vajon mikor és hogyan kerülhettem ide? -
Álom hozott-e, vagy lelkem hamvadó hite,
hogy pótolhatom majdan helyetted harcaid.
Hisz lemaradtál róluk, mi is jutott Neked?
A gyermekkor bája...kamaszlét komiszsága -
ifjúkor résnyi fénye, felnőttkori dráma...
mikorra felnyílt, éppen lezáródott szemed.
Engedte az Isten (vagy hasonló Fenség), hogy
pont annyi időd legyen ezen a világon... -
aminek emlékét még erőm lesz vigyáznom...
míg közös falaink közt csatánk egyszer elfogy.
(2014. március 25.)
Köszönet Nektek
(gyermekeimnek)
Köszönöm az Örömöt, mit adtok nekem
az életvelőt, mitől ízesül valóm -
hogy aranyporral hintitek be napjaim
akkor is, ha énem búsul, kedve-hagyón.
Köszönöm Kincseteket, miket rámszórtok
a szemetekből születő csillagtengert -
kacagás-halmokat, szavak maratonját...
melyek nélkül Időm reám fagyva rettent.
Járhatatlant játszik a mozgalmas jelen
hiszen a múlt az, melyen jövendő sarjad -
s én felemelt fejjel vágok rajta ösvényt
mint egy Anya, kit a büszkesége hajthat.
Alkothat az Élet számtalan bajt, csodát
kevés dolgot szülhet, mi nemesebb "arany" -
mégpedig gyermeket, kiben jövő bujkál
s értelmet kaphat az Út...ahol úttalan.
(átdolgozott verzió)
Vannak sebek
Vannak sebek, melyeket sírunkig elviszünk
a hegek belénk égnek, alig halványulnak -
velünk együtt halnak, addig sohasem múlnak
a Keserűség keze lelkünk rongyain csüng.
És Sors-tépett köntösünkön a görcsös ujjak
tovább húzzák-nyúzzák e szétmálló anyagot -
és nincsen közel-távol, ki hallja panaszod
az Élet szól, de...a válaszok bonyolultak.
Pedig figyelsz, úgy figyelsz újra a jószóra
bensőd minden lélek-érintést elraktároz -
ám ez nem mindig elég a végső leltárhoz
túllépni bántalmakon: nagyon kemény próba.
Vannak sebek, melyeket sírunkig elviszünk
tündökölhet Tavasz, vakíthat a Nyár fénye -
erőlködhet az a létösztön is, szegényke...
mégsem tudjuk konok láncainkat veszít'nünk.
(2014. március 22.)
Talány
Elém állt egy tükör este
rámnézett és szavam leste -
nem tagadom, meglepődtem
mit akarhat itt, előttem.
Eddig mindig szerénykedett
foncsorja sem kedve szegett -
erőszaktól mentes, mondom...
kioszthatták: lelket mosson.
Ki lehetett ilyen galád?
hogy álnokul ossza tanát -
szembesítsen békés órán
azzal, ahogy hervad rózsám.
Firtatni ezt abbahagytam
bár...lesem én, lankadatlan -
szemüvegem is feltettem...
essen reám jobban terhem.
Így stíroltam, akit láttam
félve, nincs, mi makulátlan -
épp ez történt, sorolom most
szinopszisa lett a holtpont.
Két szemem közt rövid az út
összement és több ráncba fut -
mintha be is esett volna...
látásom tán ettől csorba.
Orrom keskeny, nyúlottá vált
bűn, mit a kor megeszkábált -
inkább mással csatangolna...
mint hogy velem akad dolga.
Ajkam szélén kétoldalt völgy
ettől ilyen fáradt e hölgy -
míg a mosoly dombra felér...
kerék-cserét kér a szekér.
A haj?...vele alig van baj
igaz, néhol őszül, hajjaj! -
de legalább fejemen hál...
föld felé csak néha tendál.
Selyemszálból kenderkóc lett
arcom báján banya gerjedt -
tekintetem komor-szomor...
hová tűnt a rózsa csokor?
Keresem a lányt, ki pajkos
(tükör mögé bújt? makrancos!) -
simább képű, fiús, vagány...
foncsor kacag: talány...talány...
(2014.03.22.)
Érzed-e az éneket? 2.
(Bukottak)
Betakargatott bennünket a Holdvilág
széles mosolyát a két kezembe zártad -
s a földútról röppenő élénk madárhad
füllesztő porával elszálltak a viták.
Néztük a tájat hármasban ölelkezve
hozzánk idomult az imádott természet -
rágyújtottál és ahogy füstöd elnézted
pilládból olvastam, búcsú következne.
Ráleheltem arcodra fájdalmas karmám
hordozzad addig, míg élő marad tested -
vigyed bárhová, lelked így emlékezhet
és ne töprengj ezután létem szánalmán.
Ajkunk követe szemünk, némán hazudott
egyikőnk sem élhet egyszerre két helyen -
de mikor ott voltunk, hol ölelt a jelen
elfeledtük kicsit, hogy a jövőnk bukott.
(újragondolva: 2014. május)
Érzed-e az éneket?
Hallgatom zenéjét egy régi szerelemnek
dallamok vívódnak, a sebek megjelennek -
felsejlik bennem édes éjszakák illata
Holdfénnyel íródott ódon csókok hittana.
Mezítelen testeden otthont lelt Költészet
mellettünk búzakalászok lengték törvényed-
jegenyéknek irigykedő szemét pásztáztam
míg hajam imádattal alélt mell-párnádban.
Fülünkbe e dal kúszott, ami most keserít
mondtad nekem, én vagyok, ki téged édesít -
nélkülem kedvetlen és sótlan minden napod
lényed virul, mióta serkent ez állapot.
Nekünk tartotta lámpását a csillagos ég
alatta vegyültünk egybe, mint két buborék -
(kipukkant csepp-orcánk a mező alján halvány)
sosem bírtunk betelni egymással nyárhamván.
Búcsúnk kínban tetőzött egy esős hajnalon
évek szálltak, néked szívem hiányát adom -
azok a felejthetetlen, virgonc éjjelek...
óh mondd, vajon érzed-e te is az éneket?
(újragondolva: 2014. május)
Vigalom
Rikkant a hegedű, dobbant a dob
szél fúj a kürtjébe, reccsen nagyot -
pördülni, fordulni, jer énvelem
filmünk az élet oly fény-kép-telen.
Csapjunk most akkor a húrok közé
forrjon a csárdás hej, száz fok fölé -
drót meg a bánat nékünk nem árthat
tépje szét vígság, naphosszat járjad!
(2014.03.16.)
Bölcs fák és szelek
Szerelmes fák daloltak egy májusi éjjel...
mikor a zengő liget korhadt padján ültünk -
legszebben a hárs énekelt, szította tüzünk
és elénk hullott levele telve volt fénnyel.
A Hold mosolyát láttuk azon a kis zöldön...
míg egymással ölelkezett két forró kezünk -
(akkor már mindenik ujjunk a násztól hevült)
a Szél pedig beugrott, azért, hogy köszönjön.
Szája - az a csintalan - átcsókolta hajunk
majd feszes vonójával park-muzsikát kísért -
suttogta: erős a Világ, Te csak ne kíméld!
ha lebirkóz, győzünk és újból "feltámadunk".
Szerelmes fák dala halkult májusi éjjel...
ültették át szívünkbe a Élet ritmusát -
platán szólott: ne add másra saját Sorsruhád
végsőkig vidd melódiád...hit erejével!
(2014. március)
Tavasz-keltetős
Ráült a Nap az Égre, mint tojásra kotlós
topor'gva fészkelődik rajta még keveset -
fénytoll-szárnyai közt kikelti a meleget
mosolyával felhőt űz, kedve nem borongós.
És nézd! bújnak csibéi, pihés aranysárgák
gyöngéd puhaságuk ruhátlan Földet ölel -
távolodik Tél talpa, a Nyár pedig közel
a lendületes cipőnyomok egymást váltják.
Nem húzom tovább én sem Morcos Idők haját
inkább kíváncsi'n nézem, ahogy öltözködik -
s bekúszik március bohókás függönyömig...
zöldell ablakomban kazalnyi barka-barát.
(2014. március 15.)
Útvesztő
Némely ember olyan üres
szél sem hallja szavait -
érzéketlen, undok divat
...kitermelted fiaid.
Slágerek az "okos" gépek
a közömbösség erény -
szenvtelen e buta világ
blazírt folyók tengerén.
Kis csónakunk evez rajta
a bátrak még benne, mind -
ám aki a vízbe esett...
bamba képpel ránk tekint.
Megszökött a gondoskodás
nem növekszik törődés -
gombot nyomnak nyakra-főre
fejlődik, ki "jövőt" néz.
Akkor most már nekünk annyi!
Lelketlent szül a meddő. -
Érhet öröm, jöhet bánat...
szívvel járni: útvesztő.
(2014. március)
Repülj
Szívem falán egy kis ablakot nyitok
hadd szálljon onnan a rengeteg Titok -
hiányos tollakkal, törött szárnyakon
kitalálnak így is...vigyék bánatom.
Elég volt belőlük, szívták a vérem
miattuk nem lett a Világom készen -
darabban maradt, elfogyott a "tégla"...
csont és bőr lelkem táplálékot kér ma.
(2014. március közepe)
Ámor, a fáradt
Pázsitra hever a kifulladt csendben
megérdemelt zsibbadást ölel karja -
nem érzi a lábát, s hasogat sarka...
ez vár hát arra, ki bűvöl felettem.
Ámor-nak becézik Földlakó népek...
avagy esztelent hurcoló ábrándnak -
kinek nyilai mind szerelem-szárnyak
szórva rájuk kéjes, mámoros méreg.
Fárasztó harcban dacol az emberrel
keveset ért abból, mit azok hisznek -
nála a mérleg csak egyfelé billeg:
öröm és gyönyör, ami szívet perzsel.
Nagy a világ, táboroz számos csodán
olykor elidőz a tengernél sokat... -
egyeben dombokkal hűttetve koslat
talpán foszlottá nyűve szisszen topán.
Aztán megnyugszik egy felhőszegélyen
és néz fentről, tegezét pihentetve -
oly dalból gyűjt erőt, ami őt zengte
a szégyen terhével nem gondol ébren.
Most éppen üde, zöld pázsit az ágya
mert túlterheltté vált e ridegségben -
percek kérdése az, hogy hittel égjen
s máris csábos kalandért rí becsvágya.
(átdolgozás)
Fű között, fű alatt
Fű illata terjeng
a nyárszagú réten
büszke-zöld levélkék
ejtőznek kevélyen.
Árad be bőrömön
friss-fanyar örömmel
s buja aromája
csókosan köszönt fel.
Lelkemmel kortyolom
ez áldott perceket
remélem boldogság
nő tőle idebent.
(átdolgozott változat, 2014. április végén)
Serdült lelkünk
Kéretlen, mohó vágy tombolva bolondult...
túlléptük a határt, hol tudatunk serdült -
akartunk, tagadtunk, röpültünk, zokogtunk
hittük, a Minden-hez nő fel ifjú lelkünk.
Ám, ki mondhatná meg, hová lesznek Álmok?
hová tűnnek el a merész, kamasz tervek? -
Az ábránd, a szeszély, a csökönyös látnok
melyek mind-mind belül, békétlen rekedtek.
Kapu zárul rájuk, Sors kulcsol világtól...
a tér egyre szűkül, vér, hús, bőr útban van -
szabadságért esd'nek, de valaki mást szól
az irányt vezérlő kinn maradt, távolban.
És csak folyik tovább a lét-folyó velünk
úszunk vizében rab, nincstelen sóhajjal -
a remélt, izzó "flört" jobblétre szenderült
már beletörődtünk, nem lesz itt semmi baj.(?)
Kötéltánc
Hunyorgó láng ébred gyertyámon lustán
mélán nézem narancssárga fény-szemét -
s míg fürgén tolul fel sok régi emlék
ujjam csikland'ja kormos képű gyufám.
Látom magam előtt, ahogy jött felém
(a földút letaposott, szürkés haván) -
mosoly-szemmel, drága jó Édesapám...
én meg szaladtam hozzá, estnek hevén.
Hajnal indította dolgozni mindig...
buszal, vonattal jutott a városba -
kevés kedve maradt ködös álmokra...
sosem hitte, hogy a "vonat kisiklik".
Hatéves ha voltam, fűben-ért gyerek
naphosszat az utcán egy-két pajtással -
közben a bige-bot majdnem felnyársalt
bizony ott a helye...látszanak hegek.
De elméláztam, mert fut a gondolat...
gyorsan szedi lábát, cselezve engem -
terelném össze, hogy egységbe' legyen
s itt a fejemben...mondhassak okosat.
Hisz akkor nem tettem, amikor várta...
mikor a kórházban ágyánál laktam... -
mikor szívemre lakat pattant lassan
s közös-könnyünk égett a Sors-oltárra.
Kiszakadt lelkem gyermek fél-darabja
magával vitte egy síntelen úton...-
bár nótáztam százat is, halkan, súgón
ágy-széli dalnok voltam, éjt harapva.
Robosztus markába fogta a Végzet
és kötéltáncát vívta az én Apám... -
hittem, ha van Isten, könnyít a baján
a madzagra több súly már alig férhet.
Kialvó láng pislog gyertyámon lustán
mélán nézem narancssárga fény-szemét -
lehet, nem is kellett volna Ott beszéd,
hozzám azóta sem szól a Csend kurtán.
Karikatúra 5.
(a cseles róka)
Vörös bundás csapdámban szorongani rossz dolog,
agyam bizony folyton ott, a lyuk körül kódorog. -
Furfang-szálat csavarok fel karodra, s lábadra...
buzgó szándék fogást lel, csorba lelkem támadna.
Húzlak mélyre, s odúmban láncra láncot szemezek,
kapsz nyakadra kalárist: cselből szőttet, nemeset. -
Körmönfont szerepembe malőr csúszik néhanap...
akad préda, ki veszett és...fogával fényt harap.
(2014. február 16.)
Bimbózó remények
Van valamim, mi nagyon régen volt nekem
távol-időkben, mikre nem emlékezem... -
messzi-múlt erdejében rendülten járok
néha feltűnik képe, mit úgy csodálok.
Csatangolva róvom azt az időszakot...
mikor ablakomban lestek rám csillagok -
beszéltem hozzájuk, most hallani vélem
mert ezüstös válaszuk mára lett készen.
Létezhetnek okok, melyekről nem tudok
mikor egy felelet később majd felbuzog -
éltesebb időmben szívemben cseng vissza
eléri végül, hogy szűk szemem felnyissa.
Remélem ott vagyok, ahol most lennem kell
fájón melegen tart e földi szenny-menhely -
kis része a nagy egésznek enyémmé ért...
dúlt lelkem bánat-bimbókat oszt reményért.
(módosítás)
Ez a beszéd!
(Csani-vers)
Kicsi Csani, mondd, hogy mami
nem kell mindig úgy ugrani! -
...szótagokkal semmi gondod
szavakkal szórd a porondot.
Folytasd drága: megyek, megyek
ne hagyd el a gyek-et, gyek-et -
úgy lesz teljes az a beszéd
várva várom csöpp száj-zenéd.
Mindened a nagy markolód...
láttam Rólad sok-sok fotót -
ráülsz, hajtod, szemed nevet
együtt szalad, kacag veled.
Szólítsd meg hát kincsem, nosza!
akkor megy majd jobban tova -
biztos simább lesz az útja
dobd be azt a ma-ma-t sutba!
Kicsi Csani, mondd, hogy mami
nem kell mindig úgy ugrani! -
jó, jó, persze, ráérsz vele...
addig teszek...pótlást bele!
(2014. február)
