Ballagunk, bolondosom...
Pipacsföldön
Szikrázott a Nap azon a délután,
felvettem kedvenc, kék-virágos ruhám -
méh dongott fodrán, töltögetve kedvét,
hasamon rózsát kergettek a lepkék.
A szomszéd réten hajlongott sok pipacs.
Szellő úr szisszent: ez vadvirág, ripacs! -
Csitt! intettem le - ne kötekedj, szentem;
hozzájuk megyek, hogy bájam terjesszem.
Szerény, vérhajú, hamar-hulló élet...
sajnállak, hiszen oly hirtelen véged -
gondoltam egyet! bár maradnál tovább...
hangolj lelkemből daloló csalogányt.
Kottázd kezemnek, ruhámnak, szívemnek,
kottázd, hogy tőled színesek a csendek -
légy az, kis növény, mi földnek az eső
...hatalmas, nemes, termesztő ős-erő.
.....
Fekszem most is vörös hullám-tengerben,
testem leplén hajt megint édenkertem... -
immáron rajtam van a legszebb szoknya;
mintha bennem az egész Föld szuszogna.
(2014 / 2015 május végén - átdolgozás)
Hajnali hancúr
(Új Nap virrad)
Játékos vízmassza a hajnali Nap tükre.
Az égágyból kikelve nézi benne arcát;
vajon feltűnő-e szemén az álmatlanság
...és mit árul el róla kócos haja fürtje?
Sugárkezével mossa az éjszaka sminkjét.
A szürkés ráncok tapintatosan kegyesek;
letörli a cseppeket, majd kacsint feszeset,
törtarany-izzással horgol vállamra csipkét.
Pajkosan lődörög, a Földre fényét hintve.
Egyre magasabbra halad a kék lajtorján...
míg köszönti az ismerősök között orcám,
s csók-szikrákat dobál izgága felhő-tincsre.
(2013/2015. átdolgozás)
Csacskaságok
Már szót értek a fákkal, szót a virágokkal,
csacsogok a paddal, ha Nyár rá helyet foglal; -
szólok a madárhoz és szólok a szellőkhöz,
felhőn túl-beszélek, mert kergetőzve öntöz.
Asztalhoz suttogok, hogy girbe-gurba lába;
reccsen, míg felesel: a rücsköktől nő bája! -
Megesik ám, csevegek szendergő árnyakkal;
még elhiszik nekem, a Fény halódik nappal.
Titkomat motyogom arcom-csapta huzatban,
felhevült fejemmel, mi fortyogó, mint katlan; -
egy suhogó, szertelen ábránd-lány méreget...
majd fest ártatlan arccal megfakult képeket.
Látod...már szót értek a fákkal, virágokkal,
nem kórság ez rajtam, inkább: érek a korral. -
Egykor (ifjon) túl messzire állt tőlem Minden,
mára közelebb értem, bujkál bennem Isten.
Tán emiatt tűnik úgy...magammal trécselek,
és hihetik páran, hogy beteg vagyok, beteg; -
miközben én tudom: rám-szabódott a világ;
s felfogom azt is, ha ez szerinted, csacsiság.
(2015. március)
Szerelmesem, foglyom
Kérnék még egy kis múlt-idő életet...
(légy megint élő, nyomaszt a képzelet) -
elég volt nekem azt kémlelnem folyton:
merre csörren, mikor, emlék-koloncom.
Kérnék még egy kis múlt-idő életet...
(legyél ismét hang, szóköz és ékezet) -
vérem legyen tintád, vad betűd folyjon,
írj fel a Napba: szerelmesem...foglyom.
Kérnék még egy kis múlt-idő életet...
hadd karoljon újból küzdőn-két kezed, -
seb-perzselt szádtól loboghatna poklom;
csak Veled, csak Veled, s Halál hódoljon!
(2015. március elején)
Mennyi az ember?
Ennyi az ember: egy szív, egy máj, egy vesepár.
Tüdő-kettős, belsőség, függőség, nagy kaland, -
kis kaland. Érzelem, értelem, míg szól a Lant.
(Kottázva dallamán, lásd, lelkem tollhegye jár.)
Ennyi az ember. Belül komfortos, míg kintről
nézve áldást, megerősítést váró halmaz, s -
bizonyítványt szeretne kapni, mely oltalmaz,
igazol, majd jogot formál kapni a Kincsből.
Azt mondta nekem valaki a minap, hogy csak
azon ember szava szárnyalón felszabadult, -
ki testben stabil, elégedett, víg, nem-fakult.
Az ínség-pennák pedig szellemet gyászolnak.
Ha hányódik a hit és remény a magányban,
ha az éhség vagy rabság megöli az elmét... -
akkor honnan fakadtak Nagy Költői Eszmék,
mit sok, nyomorban írónk rótt, halálra-váltan?
Bensőnk bugyra ismeretlen lehet számunkra,
míg boldogan, szépen, harmóniában élünk. -
Ennek visszája sajnos bántó veszteségünk,
bár agyunk (friss elvekkel) újultan száguld'na.
Ennyi az ember: két láb, két kéz. Simít, becéz.
Egy fej, benne kocsonyás, sűrű, fehér moszat. -
S...mikor a Végzet Tánca tébollyal noszogat,
ne feledd: arcod, szavad múlt-kútba belevész.
És...
Ennyi lett az ember. Vizétől fosztott csermely.
Kiszáradt tenger, melyben hordalékok ülnek... -
korhadt, tört, mozdulatlan tanúi az "ügynek", s
emlék lesz az ember, nézd: Nap játszik a Cseppel.
(2015. február)
Előttem jársz
Összementél, én-anyukám.
Vaj'h, mi jöhet még ezután?
Emlékemben kerek arcod,
öblös hangod engem alkot.
Kész lett, ami belőled jött,
közben erős tested megtört.
Már árnyékod sem a régi,
takarom, mint gyerek-néni.
Így jár, aki megöregszik...
az Életnek furcsán tetszik;
görbít rajta, lefogyasztja,
más fülekhez szava satnya.
Ám én hallom nevetésed...
mitől hajdan izzott fényed,
s gyors lépteid koppanása
előttem jár, most is...drága.
(2015. május)
Moment
Összekaristolták a repülők az eget
és az most úgy néz ki, mint egy
korcsolyapálya, én pedig lesem a
vonatból szájtátva ezeket a fényes,
egyenes és görbe vonalakat, amik
keresztezik egymást néhol, de csak
azért, hogy máshol szétváljanak, s
még több sebbel ékesítsék a kéket
ott, ahol a narancssárgán hanyatló
Nap szalad a sínek melletti agg-fák
koronái között velem, hogy elérje,
hogy még beérje azt az utolsó előtti
gondolatom, mi akkor járt éppen
eszemben, mielőtt kinéztem ezen
a koszos, ragacsos ablaküvegen.
(2015. február 20.)
Máshogy:
Moment
Összekaristolták a repülők az eget, s...
felettem fehéren vérző korcsolyapálya, -
én pedig figyelek a vonatból szájtátva
egyenes meg görbe vonalakat, amelyek
keresztezik egymást néhol, de csakis azért,
hogy utána szétváljanak és még több sebbel
fodrozzák a kéket ott, hol felhőpár lebzsel;
míg a narancssárgán lebukó Nap vigaszért
fut a sínek mellett...agg-fák lombjai között
velem, mert vágyja beérni a gondolatot, -
azt, mit néhány éve magamban tartogatok,
de e csodás táj mindkettőnket lekörözött.
(2015. február 25.)
Dínó-danoló
(Csaninak)
Dínó-ország közepében
dínó-lakás épül éppen. -
Buzgó a két gyerek-dínó,
sürgő-forgó, fát aprító.
Pikkely Péter követ ragad,
rakosgat egy rücskös falat. -
Ügyes! Ügyes! örül Huba,
ő az, akin nincs még ruha.
Mert...
oly kicsike zöldnyi szentem,
bőre vékony, fázva szeppen. -
Szeretne már nehéz gúnyát,
miben nyúlánk fákon túl-lát.
Akkor...
magas lesz, mint a felnőttek,
hátán redők rendeződnek... -
fél erdőt fog lépni lába,
ha majd szalad iskolába.
Hopp...
és míg arról ábrándozik,
hogy felér a csillagokig; -
kész lett az új dínó-fészek,
kényelmesen mind elférnek,
Pöttöm Huba...aludj kérlek. :)
(2015. február)
Titok-bolt
A titkokból boltot nyitok.
Választható illedelmes
apró-titok, gyerek-titok,
kamasz-titok, ócska-titok;
rémes, édes, hű-szerelmes.
.....
Ajtó felett trillás csengő.
Míves, formás, lebilincsel.
Csalogató hangja zengő:
sok az áru, mind kelendő,
gyere-gyere...így csilingel.
Fizetned itt sohasem kell.
Terhed váltod szokatlanért.
Tedd le, amit bensőd restell,
fogjad-vigyed másét kedvvel.
Cserélgess és feledd a pénzt.
Lelked zsebén szégyenfoltok?
Tépd a fércét, s polcra vele!
Lehetsz talán megint boldog,
ha véredben friss íz fortyog.
Rajtad múlik: cselekszel-e.
.....
Becsukott ma a Titok-bolt.
Csalódást szült, lett zűrzavar.
A sok ember egyre tombolt.
Hozta vissza, mit más gondolt.
Sajátjáért...tüstént, hamar.
(2015. április, átdolgozás)
Por, csak por
Őrület, hogy letörlöm, s
másnap poros minden... -
honnan e rengeteg por?
Vigyed innen ingyen!
Bebújik a szekrénybe,
sunyi, csalárd módon... -
polcon, ruhában hízik,
nem csak a padlómon.
Nagy kedvence az üveg
és a sötét tárgyak... -
reggelente "rongyozom",
jöttömig vadásznak.
Magamtól azt kérdezem:
vajon miből kelhet?... -
Por-porontyot vet az Úr,
s por-nyájat terelget?
Gyámoltalan az ember
e fennkölt szándékkal, -
ellene dehogy tennék...
szem-füle "mindég" hall.
Beletörött hát bicskám,
legyintek és hagyom. -
Akaratod ím, legyen...:
nőjjél pöszmöt-pagony!
(2015. február)
Szégyen
Hiszem azt néha, van értelme élnem
és mégsem hiába szenvedett Anyám, -
mikor sóhaja sem enyhített baján...
és Angyalok körme szántott az Égben,
hogy minden barázdának nyoma legyen
szépen, aztán eremben hordozhassam -
az öröklött kínt, fájdalmat romlatlan...
mit akkor nekem hagytak gyötrelmesen
az Úr- madárkák, a fehérek, tiszták...
azok, kik később vigyáztak talán rám, -
a Nagykönyv-oldalai közt csatázván.
Szégyellem is magam, hisz a hamisság
csadorjában szemem kancsalul nézett, s
tudatlan voltam, mert szülém se mondta, -
hogy Őket Látni Kell, nem csak álmomba'
(a vétken-izzadt, nyirkos, való-tépett
éj filmkockáján), hanem nappal épp úgy;
hisz gyalázat, mikor megyünk közöttük, -
érintést érzünk, de meg sem köszönjük,
úgy véljük: szellőn táncoló Remény súg.
Hiszem azt néha, volt értelme élnem
és mégsem hiába szenvedett Anyám, -
mikor ezer sóhaj szakadt fel ajkán...
nekem pedig Angyalt kellett beérnem.
(2015. február)
Túlzás
(Öngól)
Telefonom nyomom,
feszt csak "okoskodom";
buszon, otthon, utcán -
körbevesz a hullám.
Beszélni már minek?
Meg aztán nincs kinek;
más is csupa kóma, -
lustán pezsgő szóda.
Fülemben a madzag,
képem bőre vastag;
fellöklek, ha szájalsz, -
járda kövén szárnyalsz.
Meresztheted szemed,
lecsaplak, mint legyet;
mondhatnád: ez túlzás, -
jég kéne, nem gyújtás.
.....(évek múlva).....
Nyakam tartja glóbusz,
s fogy abból a bónusz;
nos, agymosott fejben -
szétázott sok tervem.
Cseng-bong az új szerzet,
szmájliban szél-jegyzet:
változtatnod kéne... -
(még)
pislog jövőd fénye.
(ez egy paródia, sértődés ne essék - 2015. február)
VárandÓsság
Viselős lettem az Idővel,
de meglehet, Ő terhes velem; -
avas szagún dől leheletem,
s a hányinger is rossz előjel.
Hasamban ficánkol a drága,
olyan, mintha tíz lába volna -
és ugrál, szaltót gyakorolva,
...leginkább éjszaka izgága.
Szerveimet hálóval szőtte;
jó erőssel, hogy nehéz legyen, -
érezhessem összes léptemben;
no, biztosan lesz majd előnye.
Ha más nem, akkor a lassúság,
a fáradtsághegy strapás-csúcsa; -
ott rostokolva nincs, mi csúnya,
körbevesznek ráérős múzsák.
Naponta növekedik bennem,
dagadok kor-terebélyesre... -
vagyok a múlt és jelen verme,
jövő-gyermek sirat testemben.
.....
Ki akarlak szülni magamból,
valami markos gyógyszer kéne; -
hatékony, mitől tudnám: vége,
s időtlen szakadnék a Magtól.
(2015. január-február)
Magasröptök
Tomboló vér-vihar, mi széttépi szívemet,
oly vadul, mohón árad erekből zsigerbe, -
hogy felfeslik a lelkem foltozott védelme
és megadón behódol, fő-hajtva ím, Neked.
Uralkodj hát rajtam, mint érzelem-tornádó,
ám megértő, szerelmes kegyet gyakorolva; -
ne törtess nagyon, pilledj viseltes karomba,
szelídítsd az erőd, légy szenvedély-dorgáló.
Kihűlt mámor-hamuból szítottad parazsam;
itt didergett bennem, bár néhol izzott sárgán, -
s az a kis melegség, az folyt' égette párnám...
ahogy csak Ámor képes, rejtelmes-ravaszan.
Most (berobbanva Veled) fejtetőn a Világ;
zárkájából széllel száguld öröm-madaram... -
szabad is, boldog is, röpül velem magasan,
innen fentről eltörpülnek vétkek és hibák.
(2015. január)
Elmeközelben
Míg az évek gyorsulnak
én annál lassúbb vagyok; -
bambulnak fejemben a
veszteglő gondolatok.
Álldogálnak kicsit, hogy
teltebb ízzel menjenek; -
időnként mosolyognak,
velem néha cserfesek.
Aztán, ha mécses gyullad,
s homályt hasít agyvasút, -
szikrát szóró sínek közt
elsodor pár szemtanút.
Mozgolódnak "utasok"
tán kik éppen leszállnak; -
távoztukban érkezők...
pár kisiklást rám-szánnak.
Nem is tudom, mi volna,
ha meghalna értelmem; -
testem üres vackában
...aszalódnék értetlen.
(2015. január)
Tündefény
Csendesedik már az Este,
rét-alkonyán madár se jár; -
erdő mélyén, ösvény végén
lépted-nyoma lomhán bevár.
Íriszemben iránytűvel
fordulok a kopott útra; -
sárga pilács, telve tűzzel
világít, míg meg nem únja.
Kíséretem... néhány sóhaj,
kevés ábránd, mit elszórtál; -
zsivány mosoly, iramló zaj,
köröttem mind buján lófrál.
Dalolom a boldogságom,
dalolom, hogy Itt várnak rám; -
dalom átcseng hét-határon,
duhaj dombok vásár-napján.
Minden felhő nekem borong,
ha kékebb lesz, csak miattam; -
rajtam kívül nincs, ki bolyong,
s látom arcom egy Csillagban.
Álmot alszik már az Este,
levél horkol, szusszan Éjjel; -
ám szerelmed (amott távol)
tündén csábít, szenvedéllyel.
(2015. január)
Szólhatnál
A mellkasomból egy kismadár készül
felszállni, de csak verdes, egyre verdes
a szárnyaival...szánalmas toll-vesztes.
Fagyzoknis lába toporgásba szédül.
.....
Érdemelhet-e az ember "Jó-sorsot"?
A Bölcs szerint: kapod, ami érdemed.
Ám vérem dacol, éget benn, értheted;
várom válaszod, biztosan elmondod. -
Szólj! Isten vagy aki ehhez szólni tud;
csevegj velem, írhatsz gondolat-postát.
De ne olyat, miben önmagad mosnád
...abból, mi miattad itt nekem kijut. -
Elrontottam renomém gyermekkorban?
Így sodródtam "alkalmatlan" szerepbe?
Már zsengémben megláttad eltemetve
a Nap-Hold-faló, mértéktelen szomjam? -
Ez volt a baj? Már akkor eldőlt sorom?
Méltatlanná váltam könnyebb keresztre?
Mért nem bújtattál áldott tenyeredbe?
(Rongyos páros és páratlan napokon.) -
Hogyan találhatnám imádott kegyed?
(Tán adhatnék olyat, amin tapsolhatsz.)
S előbbre tapsolnál, hol sokat osztasz,
több a fogódzó, míg mászom a hegyet. -
Az emésztő gondolat-hullám megcsap,
buzog eremben, hogy nekem miért nem,
nekem miért igen; csak kérdem, kérdem;
vajon...hol és mit ronthattam el Tegnap, -
s miért forrt össze a zsákszáj hátamon?
Ezt érdemeltem? Tényleg ezt? Súlyokat?
A Bölcs most (valószínűleg) bólogat.
Túl későn. Múlt-időm lovát nógatom. -
Na elég. Egyet azért adj meg, rendben?
Hadd lássam még fiaim, s ifjabb lányom
gyermekét és nyerjünk együtt, nem bánom.
Akkor hiszem: megalkudtunk mindketten.
.....
A mellkasomból egy kismadár készül
felszállni, de csak verdes, egyre verdes
a szárnyaival...szánalmas toll-vesztes.
Fagyzoknis lába toporgásba szédül.
(2015. január)
Röpke sóhaj
Azt hiszem, én kívül
szegény vagyok.
De belül gazdag.
Sajnálom, hogy nem
bújhattok belém,
hogy mindent
megmutassak.
És adjak.
(2014. december 28.)
Sok Bohóc a Porondon
(Cirkuszban)
Nincs ez így jól, azt mondom!
Sok Bohóc a porondon; -
kifestve és ugrálva...
nem férnek már a Házba'.
Nincs ez így jól, azt mondom!
Spórolnak a nép-gyomron; -
Ki a Tűznél melegszik...
azt az Ágak sem sebzik.
Nincs ez így jól, azt mondom!
Koncot erre is dobjon... -
bár...felejtsd az apraját!
Kért ilyesmit dédapád!
Nincs ez így jól, azt mondom!
A teher meg agyonnyom... -
adó-tömeg vállunkon,
mikor lehet itt nyugtom?
Nincs ez így jól, azt mondom!
Mézesmadzag hű kordon... -
Húzzátok, míg engedjük,
de azt meddig ehetjük?
(2015. március 12.)
Megfoghatatlanok
Mint szappan-buborék a játék hevében,
szétpukkan a Holnap e mostoha Mában; -
részvétlen faarccal rebbenti reményem,
majd letörli rólam bőven-csorgó nyálam.
Mint behemót ballon, fel, égre pillantva,
degesz-hassal szálló Jövőkép filmünkön; -
sóvárgó tekintet duzzasztja csak nagyra,
míg benne magamat...kiolvasva küldöm.
Mint tengervíz alján mélybe zárult kagyló,
belsejében csillog titokzatos csodám; -
gyöngyének fájdalma sötétben túl sajgó,
hisz nem látja őt Fény az életnek jogán.
(2012.11.15. - újragondolva: 2015.03.08.)
Öregasszony
Olyan leszek egyszer én is.
Reszketeg ág, szürke pecsét, -
naptalan nap, éjtelen éj...
szenvtelen szó; élet-szemét.
Kihunyt tüzű sóvár ábránd,
napsugár-sült, hideg lángon; -
ráncos, petyhüdt bőröm ára
elveszett kincs, miként álmom.
Nem jön velem majd az erőm,
elhagy lassan, to-tya-ko-san; -
nélküle a lelkem csupasz, s
vacogva küzd...új test fogan.
(2014. december végén)
Szerverhiba
Szanálást rendezek emlékek házában;
szobák, emeletek görbítik már hátam. -
Kérdőjelként feszül a testem alattuk,
hajlott járásomtól meginog alapjuk.
És a berendezés! Még nem említettem;
épp annyira avult, mint jó-öreg lelkem. -
Lezser sziporkámat tettekkel dúsítom,
elszántságom komoly, írom e papíron.
Figyeljen mindenki, aki most kíváncsi,
az emlék-falbontás nem csekély akármi. -
Súlyos, nehéz meló és azzal kezdeném:
ami ereklyém bánt, hát...éheztetem én.
Nem kap utánpótlást, koplalhat ezután,
gondolatom átnéz majd fölötte, kurtán. -
Ohó! Te Boldogabb! Lépj elébb eszembe';
(Kacsintok, mintha ott se volna kegyelme.)
.....
Ment ez egy darabig, de furát észleltem.
Három, ki elöl állt, sírdogált a szentem. -
Kérdeztem mi a baj, de válaszok helyett
hangosan zokogtak, szívem is remegett.
Megsajnáltam őket és eldobtam tervem;
mert rájöttem közben: ők, együtt a terhem. -
Bírnom kell elmémben fájót és örömöt,
hiszen a jó sokszor a rosszhoz kötődött.
Ha szétbontom őket, hiányosak lesznek.
Ahogy árnyak nélkül a fények sincsenek. -
Üthetek (botor-mód) néhány emeletre,
de megáll-e jövőm lyukas mennyezetbe?
(2014. december végén)
Közelítés
Néma ez a föld, némákról verselek,
s e néma tájban holt lélek sendereg; -
csukva a szája, szeme helyén árkok,
se nem lát, se nem hall, szférája átfog.
Hej, csóró fantom, sok itt az akadály,
nem tudtál róla, mennyi lett a szabály; -
meg arról sem: ott nem való maradni,
ahol nincs harsány, túlvilági sramli.
Hallgat a sírkert, rém billeg hantjain,
iszkolna inkább, s kerülné átkaim; -
rabja vagyok éjnek, foglya sötétnek;
hullák a szitkok is; szívemmel nézlek.
60 év múlva...
...de vigyázva lépjünk, zajtalan, némán,
igen, veled megyek, csak figyelj énrám; -
mesénk rengeteg, hallod?...ugye hallod?
remélem felcsendül Amott majd hangod.
(2014. december végén)
Rőtbarnából sötétszürke
Álmos, kóválygó percek hadával enyeleg
nyúlszívű gondolatom, de hamar feladja; -
s elnehezülve halad ott, ahol minap még
nem volt szmog és ráérő erők birodalma.
Rőtbarna színnel rakta tányéromat az ősz,
fanyalogva fogyasztottam a kínált étket; -
jobban szeretem én az égő-narancs kedvét,
mikor kék-felhőágyból Nap-hajszállal ébred.
Lelassult bennem az élet, sötétszürke lett;
fázom és hiányoznak az élénk tónusok... -
mintha a szavak is vastag zsákból jönnének;
kócosan vánszorognak, testük dértől lucsok.
Komótos a beszéd, megállnak a mondatok,
vén december takaróján drappok sincsenek; -
vajon ebből a komor, színtelen világból...
hajthat-e mosoly, tréfa, mely velünk incseleg?
(2014. december)
Ballagunk, bolondosom...
...és szól a dal, a himnuszunk,
míg mi ketten csak hallgatunk; -
és merengünk...bolondosom,
az érzés itt benn pont rokon;
...kezem kezed felé lopom,
tudom, sosem veszed zokon; -
fejemben csönd, párnám öled,
szívedből szőtt, finom szövet;
...virul szemem látványodon;
lásd, simábbá vált homlokom, -
lehelj rá csöpp kis gyöngyöket,
gördüljenek a csók-kövek;
...és szól a dal, a himnuszunk,
jaj, pengeti, hogy halhatunk; -
kit érdekel!, majd vonszolom
vén szerelmünk mély hantokon
(2014. december)
